nem tehetsz róla, tehetsz ellene

a nem az nem

a nem az nem

Ashley Madison és az ingyenebéd

2015. augusztus 26. - mero.vera

ashley-madison.jpg

Ingyen ebéd nem létezik. Sem az Ashley Madison felhasználóinak, sem a szórakozóhelyekre ingyen beengedett nőknek. Mert azzal, hogy nem azonos kondíciók mellett vesznek részt ugyanabban a játékban, mint a férfiak, máris nagy árat fizetnek: az egyenlőségük és a méltóságuk, vagyis az alapvető emberi jogaik csorbulásával. Olyan ez, mintha a játszótéren mindig, eleve elrendelten ki lenne osztva, hogy kire melyik szerep jut a fogócskában. A jóhír az, hogy ahogy a fogócskára, úgy a diszkriminatív szórakozóhelyekre és társkeresőkre is lehet nemet mondani.

Sokan emlékszünk még a hetedik kerületi szórakozóhely, a Doboz botrányára, amit Teczár Szilárd robbantott ki, amikor mérhetetlenül felháborodott azon, - abszolút érvényes feminista hozzáállással -, hogy a hely csak a férfiaktól szedett belépőt. Az ügyet jelentette az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, ahol elismerték az igazát, a Dobozt pedig elmarasztalták. 

A július közepén kirobbant és a napokban tetőző Ashley Madison botrány első ránézésre nem kapcsolódik ide. Az Ashley Madison egy kanadai alapítású, de mára világszerte elérhető, házasságtörő viszonyokra specializálódott partnerkereső honlap, amit júliusban hekkerek törtek fel, a felhasználók adatait (az erotikus fantáziáktól a lakcímeken át a hitelkártya információkig) pedig kiszivárogtatták. Az eset miatt már több öngyilkosságot is elkövettek, élő rádióműsorokban csináltak játékot abból, hogy a betelefonálót felvilágosították arról, hogy a partnere/házastársa a regisztráltak között van, vagy sem és úgy tűnik, ezzel még messze nincs vége.

És hogy hogyan kapcsolódik az Ashley Madison - lista a Doboz botrányhoz? Az Ashley Madison úgy működik, hogy a férfiak krediteket vásárolnak és ha valakivel fel akarják venni a kapcsolatot, csengetniük kell. A nők ezzel szemben ingyen küldhetnek üzenetet férfiaknak, akiknek viszont megint csak fizetni kell, ha ezeket meg szeretnék tekinteni. Az is megér egy misét, hogy azok, akik törölni szeretnék az adataikat, 19 dollárt kell, hogy fizessenek ezért, még akkor is, ha a profiljukat az akaratuk ellenére, a nevükben hozták létre, mondjuk munkahelyi szivatásként. De ez legalább, ha jogsértő szemétség is, koedukáltan az. 

A nők, mint árucikkek megjelenítése olyannyira bejött az oldalnak, hogy a felhasználók hetven százaléka férfi. Ez az arány úgy, hogy a női profilok jó része kamu, amit az üzemeltetők hoznak létre, hogy úgy tűnjön, van is valami a húspiacon. De a prémium vásárlóknak legalább megígérik, hogy meg fogják kapni, amit akarnak, vagy visszafizetik a pénzüket. Ehhez havonta minimum 18 nőnek kell - kemény kreditekért - írni, öt Ashley Madison ajándékot küldeni, illetve legalább hatvan percet tölteni a fizetős cseten. (Amúgy az Ashley Madison név két gyakori női névből - Ashley és Madison - áll össze, ezzel is utalva a kereslet-kínálat erőviszonyaira.)

Trish McDermott, aki a match.com párkereső kitalálásában segített, így nyilatkozott az oldalról: ,,Egy üzlet, amit tört szívekre építettek, hogy házasságokat tegyen tönkre és családokat dúljon fel." Noel Biderman, a cég vezérigazgatója az oldalt érő kritikákra reagálva azt mondta, hogy ez csak egy felület, senkit sem vesz rá a hűtlenségre, ráadásul a viszonyok sok házasságot mentenek meg. Az oldalt mindeközben tévécsatornákon, járműreklámokon, rádióban, vagyis minden lehetséges módon hirdetik, sőt, egyszer tízmillió dollárt ajánlottak, hogy a Sky Harbor repteret átnevezzék Ashley Madisonra, de a Meadowland stadionnal is próbálkoztak.

Nem kell prűdnek lenni ahhoz, hogy felháborodjon az ember az egész koncepción: a házasságtörés/megcsalás az egyén szabad döntése, aminek következményeivel maga kell, hogy elszámoljon, de milyen alapon vonatkoznak más szabályok a férfi és a női felhasználókra? Eleve, milyen alapon döntik el, hogy pontosan ki számít férfinak, ki nőnek?

Ingyen ebéd nem létezik. Sem az Ashley Madison felhasználóinak, sem a szórakozóhelyekre ingyen beengedett nőknek. Mert azzal, hogy nem azonos kondíciók mellett vesznek részt ugyanabban a játékban, mint a férfiak, máris nagy árat fizetnek: az egyenlőségük és a méltóságuk, vagyis az alapvető emberi jogaik csorbulásával. Olyan ez, mintha a játszótéren mindig, eleve elrendelten ki lenne osztva, hogy kire melyik szerep jut a fogócskában. A jóhír az, hogy ahogy a fogócskára, úgy a diszkriminatív szórakozóhelyekre és társkeresőkre is lehet nemet mondani.

A bejegyzés trackback címe:

https://anemaznem.blog.hu/api/trackback/id/tr127735636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása