Midáni Nizár a szíriai Hamában született magyar anyától, 1966-ban. A damaszkuszi egyetemen tanult mérnöknek. Édesanyjának köszönhetően még írásban is hibátlanul tud ezen a lehetetlen nyelvünkön, négyéves koráig Magyarországon éltek,  majd évekkel később Nizár itt alapított családot. Amióta a menedékkérők körüli helyzet eszkalálódott, Facebook oldalán folyamatosan próbál érzékenyíteni, mesélni egy egyszervolt országról, ahol már egyetemek álltak, amikor mi még nyereg alatt puhítottuk a húst. Bár ő ilyen hasonlattal biztosan nem élne, mert nem a különbözőségeket, hanem a milyenséget emeli ki. Talán ezért is hozta létre a Szíria Facebook oldalt

A napokban a Facebook oldalára kitett egy megrázó videót arról, hogyan bánnak az engedetlen diákokkal Szíriában, a videót itt lehet megtekinteni, nem folyik vér, mégis vérfagyasztó.

,,Láttál már hülyére verni embert? A fiatalember egy tüntető diák volt és ez lett belőle. Ilyen videókat terjesztenek az uralkodó alawita törzs katonái egymás között mobilon, hogy erősítsék a harcmorált a lázadókkal szemben, valamint hogy félelmet keltsenek a rezsim ellenségeiben. Nekem csak egy ilyen pofonhoz volt szerencsém az iskolában, amikor egy alawita angol tanárt kaptunk és rajta kapott, ahogy segítek a zárthelyin egy csoporttársamnak. Kéjes mosollyal tette, így lelkileg tartósabb nyomot hagyott, mint fizikailag.

- "Szabadság kell? Ilyen szabadság kell nektek!" (pofon)

- "Neked Bashar a te istened, megértetted?" (pofon)

> "Igen, Bashar!"

- "Kérsz még szabadságot? Tessék, te barom!" (ostorcsapás)

> "Nem, nem kell!" "

A poszt alatti kommentfolyam felér egy tanmesével. Magyar nők kérdezték, Nizár válaszolt és megelevenedett egy világ, amiről a legtöbb európainak fogalma sem lehet. Mint minden nemzet történelme, a szíré is szövevényes, ezer összefüggéstől, ősi ellentéttől és szövetségtől áthatott. Az alábbi beszélgetés bizonyára csak egy kis szeletét mutatja be mindennek. Nem is tehet mást az olvasó, mint próbálja elképzelni, mekkora lehet a torta. Napjainkban nincs fontosabb, mint nyitottnak, érzékenynek és érdeklődőnek lenni, mint Gini, Eszter és Judit.

Gini: Milyen nyomorék, korcs lelkű lény aki így tud kínozni egy másik emberi lelket?

Nizár: Sajnos Szíriában a kínzás alatt mást értenek. Ez csak egy verés volt.

Gini: Mondd meg, mert nem jövök rá tényleg... Mi kell ahhoz, hogy ilyen rohadt lelke legyen valakinek? Amikor hatalmi tébolyában kínoz valakit? Mit érez ettől? Mi ennek a pszichológiája? Miért nem tud kiszállni belőle? Vagy ki tud? Mi ez az egész?

Nizár: Az alawiták régen, még a hatalomra kerülésük előtt, egy megvetett népcsoport voltak, a lányaik szolgák voltak városi előkelőségeknél, főként Hamában és Damaszkuszban. De egyébként is kölcsönösen utálják egymást a szunnitákkal, és ez a kalifátus idejére nyúlik vissza (ez alól persze vannak kivételek, például nekem vannak alawita barátaim, és nem csak nekem, sok más damaszkuszinak is).

Egyszer a nagypapám húga mesélte nekem, hogy volt egy ismerősük, egy hamai földbirtokos, aki le akart fektetni egy alawita szolgalányt, aki erre semmiképp nem volt hajlandó; ez annyira sértette őt az önérzetében, hogy a lányt fejjel lógatva köttette a két lábánál fogva két fához és úgy hasította ketté őt egy fejszével, hogy móresre tanítsa a szolgáit. Ilyen történetből sok volt, és ezek 60-80 éves események, amelyek mély nyomot hagytak az alawitákban. A hatalom, a tekintély megőrzése kegyetlenségekre sarkall és egészen bestiális dolgokat hozhat ki abból, aki tudja, hogy mi vár rá, ha a hatalmát elveszíti. A Szíriában ma hatalmon lévők azért féltik olyan mániákusan a hatalmukat, mert el sem tudják képzelni, mi vár rájuk, ha azt elveszítik, hiszen borzalmas tetteket követtek el és nem hiszik, hogy az áldozataik családjai megbocsátanának nekik, inkább iszonyatos bosszúra számítanak. Ezért érzik azt, hogy a lehető legrettentőbb módon kell fellépniük a rendszer ellenségeivel szemben.

Amit itt látunk, az még nem kínzás. Kínzás volt például az, amit azokkal a dar'ái gyerekekkel szemben követtek el, akiket bevittek, miután rajtakapták őket azon, hogy rendszerellenes szövegeket firkáltak a falakra. A forradalom akkor kezdődött, amikor a szülők visszakapták az általános iskolás gyerekeiket meggyötörve, letépett körmökkel. De a komoly kínzásokról inkább nem mesélnék itt, attól rosszul lennétek. Amikor középiskolás voltam, volt egy orosz szomszédunk, aki szeretett lejárni hozzám, amikor a szüleim elmentek otthonról. Unatkozott egymagában, úgyhogy le szokott jönni egy üveg vodkával és beszélgettünk. Mi úgy tudtuk, valamilyen szakértő, aztán megtudtam tőle, miután egyszer többet ivott a kelleténél, hogy ő egy kínzás szakértő. Az a dolga, hogy a lehető leghamarabb húzza ki a kért infót a letartóztatott emberekből (többnyire külföldiekből), minimális nyomokat hagyva rajtuk. Elektromos és vegyi eszközöket használtak e célra. De amikor olyanokat kell kínozni, akiket úgysem fognak kiengedni, vagy akikkel példát akarnak statuálni, az már más tészta, és az mindig a nép fiaival szokott megtörténni.

Van aki a munkájának tekinti és nem büszke rá, van aki meggyőződésből csinálja, mert szerinte az ellenség megérdemli, és van aki egyszerűen gonosz és abban leli örömét, hogy másoknak fájdalmat okoz. A jó hír az, hogy mind jól reagálnak a szeretetre. :)

Eszter: Mi a teendő?

Nizár: Tömeges megtérés, bűnbánat, kölcsönös megbocsátás és az adósságok rendezése. A legjelentéktelenebb kis embertől kezdve a legbefolyásosabb vezetőkig. Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez lehetetlen, úgyhogy marad a járhatóbbnak vélt erőszakos út. Az erősebb győz, a gyengébb megtanul tűrni. A karma malmai lassan őrölnek.

Judit: Az erőszak biztosan nem út... Ebben a helyzetben hol látod a megbocsátás lehetőségét? Hol az adósság? Hol a bűnöm? Komolyan kérdezem, hogy látod?

Nizár: Ez a kérdés messzire visz a múltban, a tehetetlenségi erő pedig túl nagy ahhoz, hogy az emberiség visszaforduljon és kijavítsa a múltban elkövetett hibáit. Itt már csak egyéni megoldások jöhetnek szóba, mindenki igyekezzen a legtöbb jót kihozni magából az utolsó felvonás előtt, amikor búcsút inthetünk a jelenlegi civilizációnknak.