nem tehetsz róla, tehetsz ellene

a nem az nem

a nem az nem

Megjegyeztelek magamnak!

Agresszorok a katedrán

2016. május 16. - mero.vera

"Fanni" egy nagyon hétköznapi történetet mesélt el nekünk, a vége az, hogy a hatalmával visszaélő agresszor tanár miatt a diák otthagyta az iskolát. Iskolapélda arra, miért nagy baj, ha a hatalmi pozícióban állók nem számon kérhetőek és mire vezet az érdekképviselet hiánya.

,,Sziasztok! Egy kérdéssel fordulnék hozzátok, a történetem a következő: egyetemi hallgató voltam és januárban történt egy eset, ami miatt azóta kiiratkoztam az iskolából... A történet a következő: bementem az iskolába az egyik vizsgámat megírni, a teremben több tanár és több száz diák tartózkodott, egy nagy előadó volt, nem sok embert ismertem ott, mert első félévem volt, levelező képzésen. A vizsgánkhoz a csoportom nem kapott képletgyűjteményt (ezt azért írom le, mert erre fogta a későbbi tetteit a tanár, szerintem ez csak ürügy volt), amelyet többen udvariasan szóvá tettünk a felügyelő tanárnak, akiről később kiderült, hogy a tanszékvezető. A kérdésem kb úgy hangzott, hogy szeretnénk kérni képletgyűjteményt, mert az előttünk vizsgázó csoport kapott és azt szeretném, ha egyenlő esélyekkel indulnánk, mellesleg többen kevésbé udvariasan fejezték ki ugyanezt, a tanszékvezető mégis az én asztalomhoz jött oda, elkezdte nézegetni a személyimet és engem és tett egy megjegyzést, hogy nem lesz neki nehéz, hogy megjegyezzen magának (ez itt nem tudom mire vonatkozott), de először csak azt hittem viccel, aztán pár perc múlva az asztalomhoz jött újra és megjelölte a vizsgalapomat, mire rákérdeztem, hogy van-e valami probléma. Erre az volt a válasza, hogy én tiszteletlenül beszéltem vele, nem is érettem miről beszél, mire mondta, hogy a képletgyűjteményről. Erre válaszoltam neki, hogy egyrészt én voltam az egyik, aki udvariasan jelezte a problémát, másrészt a vizsgám ettől független tehát nem értem miért kell megjelölni a lapomat, amire azt válaszolta, hogy az neki van, bár enélkül is megjegyezte a nevemet magának és majd tudni fogja, hogy osztályozza a vizsgámat. Erre úgy voltam vele, hogy ha meg akar buktatni, akkor úgyis talál rá módot, ezért beadtam a vizsgámat és közöltem vele, hogy ez így nem igazságos, úgyhogy én most megyek. Itt lett még érdekesebb a történet, mert elkezdett ordítani velem, úgy hogy az egész előadó zengett, de senki nem szólt egy szót sem. Én próbáltam szóhoz jutni, de nem igazán tudtam, olyan hangosan ordított velem, amitől nagyon meg is ijedtem, elindultam kifele a teremből és megindult utánam, aztán gondolom leesett neki, hogy elég sokan vannak bent rajtunk kívül és megállt, de én akkor már szaladtam kifele a lépcsőn, miközben végig azt kiabálta, hogy ő megjegyezte a nevemet és megjegyzett magának. Nekem remegtek a lábaim úgy mentem ki az épületből, egyrészt a kiabálás miatt, másrészt pedig a fenyegetése miatt.

Az iskolának jeleztem az esetet a dékán válaszolt hetek múlva, hogy elismerte, hogy nem megfelelően viselkedett, újra megírhatom a vizsgámat. Nyilván akkor már engem annyira nem a vizsga érdekelt, mert ezzel az emberrel nem tudnék és nem is mernék egy teremben tartózkodni a kiabálása és a fenyegetései miatt sem, de az iskolának hiába írtam le mindent, hogy ez nekem mennyire ijesztő volt és hogy eddig sehol nem tapasztaltam, hogy egy nálam kétszer nagyobb férfi ordít az arcomba és mikor elmennék elindul utánam, erre semmi reakciót nem adtak. Annyit, hogy elismerte, hogy nem úgy viselkedett, ahogy kellett volna (mailben történt a levelezés, tehát megvan minden dokumentum erről)... Ennél több nem történt és feltételezgetni sem szeretnék és azt sem tudom mi volt a célja azzal, hogy ismételgette, hogy megjegyzi a nevemet, de ez a verbális erőszak és az iskola reakciója elég volt ahhoz, hogy kiiratkozzak az iskolából és arra jöttem rá, hogy ez így nagyon nincs rendben.

Egyrészt az, amit a tanár csinált, másrészt az, hogy senki nem lépett közbe, de leginkább az iskola reakciója az elkeserítő, hogy ez ilyen egyszerűen megtörténhet és bármi következmény nélkül megtehette ezt a tanár, a dékán meg csak megvonta a vállát, hogy újraírhatom a vizsgát, pedig itt már rég nem a vizsgáról volt szó... És így, hogy semmi nem történt az iskola részéről szerintem nem is érzi, hogy pontosan mit is csinált és mi a baj a viselkedésével, tehát gondolom legközelebb ugyanígy megcsinálja egy másik lánnyal is és gondolnám, hogy nem is én voltam az első eset... Nem tudom, kinek lehetne írni ennek kapcsán, én igazából nem akarok mást, csak hogy ez az eset kiderüljön, hogy mások tudják és ne járjanak így, illetve, hogy az iskola ténylegesen tegyen valamit ez ellen. Viszont nem szeretném a nevemet vállalni, mert egyrészt, ahogy a tanszékvezető is mondta könnyen megjegyezhető, ritka nevem van és nem szeretném, ha az ismerőseim, munkatársaim stb. kérdezősködnének és erről beszélnének, másrészt pedig úgy gondolom nem az én nevem a fontos a történet kapcsán, nem én szeretnék téma lenni, hanem az, hogy ma egy egyetemen ilyen megtörténhetett és főképp az, hogy jeleztem a problémámat és ennek ellenére semmit nem tettek, talán nem is érzik a problémát vagy hogy ez nem normális?"

A bejegyzés trackback címe:

https://anemaznem.blog.hu/api/trackback/id/tr598722380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása