nem tehetsz róla, tehetsz ellene

a nem az nem

a nem az nem

ember: Küzdj

#neféljbeszélj

2016. október 11. - mero.vera


Mostanában sokszor érzem azt, hogy én nem szeretnék gyereket vállalni ebbe a világba, ebbe az országba. Főleg nem lányt. Miért? - Maróti Zsófia írása

Pici baba korától kétszer annyi veszély leselkedik rá, mint bárki másra. Bánthatják, zaklathatják, megerőszakolhatják, kihasználhatják, prostitúcióra kényszeríthetik. Verheti az apja, molesztálhatja a tanára, kihasználhatja egy fiú a buliban, belekeverhetnek valamit az italába péntek este, a férje terrorizálhatja, elrabolhatják, prostitúcióra kényszeríthetik. Ha ezek mégsem történnek meg, akkor sem lesz könnyű élete. Az utcán utána szólnak, ráfütyülnek, ha térd fölé érő szoknyába lép ki a házból, megkapja százszor, hogy egy prűd ribanc, ha nem fekszik le valakivel, az első alkalommal, azt mondják rá sótlan, feminista picsa, ha nem nevet a nőalázó vicceken. A konyhába küldik, hogy ott a helye, de ha otthon marad később a gyerekeivel, azt senki sem fogja igazi munkának tekinteni, haszontalan, elhízott, kiábrándító háziasszony lesz. Ha elmegy dolgozni, karrierista, szívtelen, törtető nő, aki nem tűr meg férfit és szeretetet maga mellett. Ha gyerekeket vállal, és felszed pár kilót, elhanyagolt tehén, ha nem vállal, akkor kegyetlen és jégszívű, akinek a maga karrierje, alakja fontosabb, mint a csodás, Istentől való ajándék, hogy szülőképes. Ha meddő, képtelen betölteni női princípiumát. Szóval én előre nagyon sajnálom ezt a kislányt. Még csak nem is tudja, mi vár rá. És mi a megoldás? Ne szüljek gyereket? Vagy, ha megtudom, hogy lány vetessem el, mert nem akarom, hogy ezeken keresztül menjen? Persze, akkor egy rossz, gonosz, istentelen ember lennék, szóval ilyet alapból soha nem tennék.


Mi a megoldás?


Aztán elgondolkodtam a saját életemen. Hogy én mennyit küzdöttem, küzdök és még fogok is. Ettől még nem szeretek lány, nő lenni? Dehogyisnem. Ettől a sok küzdelemtől csak még szebb minden. Nem mondta senki kiskoromban azt, hogy milyen lesz ez. Hogy minden házibuliban ötször fontoljam meg, mennyit iszom, mert a fiúk le akarnak majd itatni és azt akarják. Azt sem mondták, hogy a fiúm, akibe szerelmes vagyok és egy nagyon jófej srác, részegen megüt majd. Meg azt sem, hogy a következő fiúm lelkileg fog bántalmazni, miatta majd alig akarok élni, és rengeteg idő és erő kell, hogy kiszálljak abból a kapcsolatból és újraépítsem magamat. Azt sem mondták, hogy, ha szőkére festetem a hajam és rövidnadrágot veszek fel, senki sem fogja elhinni, hogy értelmes vagyok, és hogy érek valamit. Arról sem szóltak, hogy ha céltudatos leszek és erős, a férfiak félni fognak tőlem, és ha kimondom, hogy feminista vagyok, kinevetnek. Az is titok volt, hogy éjszaka, amikor egyedül megyek haza egy buliból, futni fogok, mert nem tudom, ki jöhet szembe és mit akarhat tőlem, meg az, hogy a pasim akkor is le fog velem feküdni, ha én nem akarom, és kérem, hogy hagyja abba. Tudnám még ezt órákon keresztül sorolni, de egy a vége: Boldog vagyok? Igen. Könnyű volt eddig? Nem. Az lesz egyszer? Nem hiszem.


Azt gondolom, hogy a lányokra rengeteg rossz dolog vár az életük során, de elég erősek ahhoz, hogy emelt fővel végig csinálják és így is tudják élvezni az életet. Minden lánynak büszkének kell arra lennie, hogy lány, és hogy mindenre képes a világon, amit csak akar. Nekünk pedig, akik már átestek néhány nehézségén az életnek, erről kell biztosítanunk őket, hogy élvezzék, szeressék és fogadják el, hogy lányok és ebből végtelen erőt tudjanak meríteni bármilyen nehézséghez.

A bejegyzés trackback címe:

https://anemaznem.blog.hu/api/trackback/id/tr6111790907

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.12. 10:23:16

Köszönöm a szavaidat! Tény, hogy a férfi szemszögből is lehetne írni pár dolgot, de valamit elárulok neked. Mióta megtudtam, hogy nem természetes az ami történik, hogy nem kötelező és nem kell elviselni mindazt amit te megfogalmaztál a minden napokban, rájöttem: Nem is olyan nagy átok nőnek lenni.
Ma már én is küzdök azért, hogy elismerjenek, hogy teljes értékű életet élhessek és ne legyen kihatással a nemi szervem minderre. Hogy elérjem az álmaim, céljaim. Határozott lettem, kiállok önmagam mellett és ki merem mondani ha kell, hogy NEM. A másik fél reagálására úgy válaszolok, ahogy én azt jónak látom és ahogy, szerintem megérdemli.

Én is voltam olyan kemény helyzetekben, mint te. Épp ezért tudom kijelenteni: Ami nem öl meg az erősít. Ennyire erős és bátor nő még sosem voltam, mióta nő / lány vagyok. És nem is szándékozom hagyni, hogy ezt elvegyék tőlem. Sőt nyíltan felvállalom, hogy feminista, melegházasság támogató, ateista nő vagyok (tömören). És nem érdekelnek a vélemények.
Viszont, mióta rátaláltam életem párjára (remélem tényleg így is van, hiszen a múlt miatt azért vannak félelmeim), azóta látom, hogy neki sem könnyű az élet.
Mintha csakis a bunkó, IQban egy sült krumplival vetekedő, izompacsirta és trágár szavakkal kommunikáló himnemű egyedeknek lenne alkalmas ez a világ. Aki nem ide sorolható, az különc. És azóta, hogy a mostani párom van nekem, próbálok harcolni az igaz egyenlőségért. Azért, hogy senkit se befolyásoljon a nemi szerve.
Nem is értem, ez miért olyan fontos.
Meg, mi lenne ha létezne egy harmadik nemi szerv? Istene, bele sem merek gondolni. xD

Clamesa 2017.01.09. 09:17:06

Nagyon köszönöm ezt a bejegyzést (csak most találtam rá). Én 27 évesen úgy éreztem, ideje gyereket vállalni a férjemmel. Oké, kirúgtak miatta a munkahelyemről (így most folyamatos stressz az életünk 10 hónapja, hogy találok-e majd munkát és mikor, még a GYED alatt, szerencsére az legalább jár), de egyébként jókor érkezett.

Nagyon szeretem a gyereket és örülök, hogy fiú. (Nekem csak egy gyerekem lesz, főleg a férjem kora miatt). Mindig lányt akartam, vagyis mindig úgy képzeltem el a gyerekemet, hogy az lány. Az élet adott egy nagyon kemény leckét nekem. A vetélésem utáni terhességemben a kirúgásom utáni héten, a magzatvíz mintavétel eredményét várva otthon taknyunk-nyálunk összefolyva (bocsi) bőgtünk, amikor a doki hívott, hogy egészséges a magzat = nem kell halva szülni és fiú. Többé soha nem érdekelt, lány-e. Mióta kijött, emberként tekintek rá, nem úgy, hogy milyen nemű.

Aztán kaptam még egy leckét, rájöttem, hogy lánynak lenni nem jó ebben a világban, ebben az országban. Persze erre már korábban is rájöttem a közügyek alakulásából és a politikai napirendből, csak valahogy most tudatosult igazán. Mondjuk fiúnak sem jó lenni, hiszen őt meg el fogják vinni katonának, és én amúgy sem tudok magyar férfit nevelni belőle, a férjem sem olyan. (Magyar, csak nem úgy.) És emiatt szarul fogja magát érezni itt. Örökké.

Egy valamit viszont nagyon megbántam. Mi csak mióta a gyerek szemébe néztünk először, azóta keresünk nyugati állást, ez hiba volt. Ez nagyon-nagyon nehéz akadémiai szférában, de 3 évet kaptunk magunktól, aztán elmenekülünk és mosogatunk valahol, ha kell. De ennyi jár, ha már széttanultuk magunkat a suliban meg azóta is. Aztán nem tudom, mit hoz a jövő. Angliában élő bnőm például most vett részt egy átképzésen (pszichológusból programozó), mert ott különös figyelmet fordítanak a nők munkaerő piaci esélyeinek növelésére.

Én sok mindenben szerencsés vagyok, dönthettem a szülésemről, arról, hogy szoptatok-e vagy sem, dönthettem arról, hogy a férjem legyen benn velünk végig a 2 napban, és ami a legfontosabb: dönthettem arról, hogy ki legyen a férjem. Ez nagy luxus ám a világban, még Magyarországon is.:( Mivel ilyen szerencsés vagyok, próbálok segíteni más nőknek, de hát egy bubble-ben élek, azt se értik, mit mondok (és ez az én hibám is természetesen). Aki meg érti, az is ebben a bubble-ben él, vagyis nincs rám szüksége.:(

mero.vera 2017.02.28. 19:35:09

@Clamesa: köszönet, hogy elmesélted a történeted, nagyon fontos dolgokat mondasz!
süti beállítások módosítása