nem tehetsz róla, tehetsz ellene

a nem az nem

Egy okos ötlet

Olvasói levél 3.

2014. november 28. - mero.vera

composite-suspectjpg-c0fe24b540a305cd.jpgAmióta megy ez a téma, folyton eszembe jut egy saját élményem húsz évvel ezelőttről - az utcán támadtak meg, a Szilágyi Erzsébet Fasoron, és kurva nagy szerencsével megúsztam, mert arra jött valaki, aki nem volt olyan beszari, hogy továbbmenjen, mint a legtöbben tették volna, hanem elkezdte kergetni a csávót.

Tettem feljelentést, ráadásul úgy, hogy a környékbeli ismerőseim nagyjából azonosítani is tudták a leírás alapján a fickót, még a neve is megvolt, ha jól emlékszem, ennek ellenére a nyomozás eredmény nélkül lezárult pár hónap alatt. (Az már csak hab a tortán, hogy a rendőrök mit műveltek - arról kérdezgettek, nem volt-e cigány (nem volt), és nemi erőszak kísérlete helyett "kihasználás"-nak vagy minek minősítették az ügyet, csak azért, mert miután letepert, és fojtogatni kezdett, én, hogy időt nyerjek, mondtam neki, hogy van nálam pénz, keresse meg.) A lényeg, hogy a pasast azóta is látni szoktam itt-ott (utcát seper a Mechwart környékén, egyszer meg egy suli előtt láttam, amint nézte a hazainduló lányokat.

Egyszer mondtam egy környékbeli lány ismerősömnek, mielőtt késő este elindult haza, hogy vigyázzon, mert van ez a csávó, mire a lány azt mondta, jaaa, azt tudom, állítólag ő erőszakolta meg a ********** ********** **********-t. Nekem meg azóta sem fér a fejembe, hogy lehet az, hogy ennyien képben vannak, legalábbis ott a környéken, és mégsem történt soha semmi. Pedig az a fickó egészen biztosan nem engem kapott elsőnek, és nem is utolsónak. Na és azon gondolkodtam, hogy nem lehetne-e ezek ellen tenni valamit - ha a rendőrségre úgysem lehet számítani, valami közösségi oldalak segítségével.

Fontos az is, hogy beszéljünk a megelőzésről, meg arról, hogyan kéne a témát releváns módon kommunikálni, de mi lenne, ha valaki (nem feltétlenül te, ennek az oldalnak nyilván nem ez a profilja) összegyűjtené a hasonló történeteket, akár névvel vagy név nélkül (én talán még vállalnám is névvel, de én biztos csak azért, mert megúsztam), és itt szerepelnének konkrét sztorik konkrét környékekkel és konkrét személyleírásokkal (többet, gondolom, törvényi okokból nem lehet), hogy az adott környéken járkáló nők képben legyenek, és az elkövetők se érezzék magukat olyan kurva nagy biztonságban. Hát, nem tudom, lehet, hogy ez egy teljesen valóságtól elrugaszkodott ötlet, és túl sok buktatója van, de nem jut eszembe más: még mindig szarul érzem magam, hogy nem mehetek oda egyenként a gimis lányokhoz a környéken, hogy itt ez a fickó, és vigyázzanak.

(A kép illusztráció.)

A bejegyzés trackback címe:

https://anemaznem.blog.hu/api/trackback/id/tr596940517

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

harusame 2014.11.30. 11:59:30

Létezik hasonló oldal, bár ez nem csak a nemi erőszakról, hanem úgy általában véve a szexizmusról szól:

mindennapiszexizmus.wordpress.com/2014/04/15/ird-ki-magadbol-2/#comments

Emma Paula Keresztanyuja 2015.10.08. 00:47:43

Mennyire durva. Mindenképpen kéne egy ilyen lista, névvel, fotóval