nem tehetsz róla, tehetsz ellene

a nem az nem

a nem az nem

Három ok, amiért az “igazi férfiak nem erőszakolnak” szlogen a nemi erőszak kultúráját erősíti

Sian Ferguson cikkének fordítása

2015. március 04. - mero.vera

real_men_do_not_let_men_rape_preview.jpgEgész életemben azt hallgattam, hogy az igazi férfiak nem erőszakolnak. De a férfi, aki megerőszakolt, nem képzeletbeli volt, hanem nagyon is igazi.

Nagyon sokan használják az “igazi férfiak nem erőszakolnak” frázist, ami bár jószándékból fakad, egyértelműen árt az áldozatoknak és erősíti a nemi erőszak kultúráját.

Általában azért mondjuk, hogy az igazi férfiak nem erőszakolnak, mert olyan kultúrát próbálunk létrehozni, ami megszégyeníti az erőszaktevőket. Próbáljuk elérni, hogy alsóbbrendűnek érezzék magukat az “igazi férfiakhoz” képest. Röviden, azt akarjuk, hogy érezzék, az erőszak nem fér bele az “igazi” férfiasságba.

Azzal, ha azt mondjuk, “az igazi férfiak nem erőszakolnak” az a probléma, hogy a társadalomnak eleve van egy képe arról, milyenek az “igazi férfiak”.

Azt próbáljuk kifejezni, hogy “hahó, nincs szükséged erőszakra ahhoz, hogy kifejezd vagy bizonyítsd a férfiasságod.” Ehelyett azonban a kifejezés akaratlanul is arra utal, hogy azok, akik megfelelnek az uralkodó férfiképnek, nem hajlamosak az erőszakra.

 

1. A szörnyeteg mítosza

Sok mítosz kering a nemi erőszakról, az egyik különösen veszélyes ezek közül az, hogy az erőszaktevők ismeretlen, idegen szörnyetegek.

Szeretnénk biztonságban érezni magunkat az ismerőseink körében, ezért hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ha ismerünk valakit, az nem valószínű, hogy bántani fog.

Számos forrás cáfolja ezt a feltevést.

A szexuális erőszak legtöbb áldozata ismeri az elkövetőt, az államokban 73% körülire becsülik az elkövetőt ismerő áldozatok arányát. Tehát az “ismeretlen a veszélyes” hangsúlyozása hihetetlenül ártalmas lehet.

Természetesen az ismeretlenek lehetnek veszélyesek, de tudnunk kell, hogy nemi erőszakot az ismerőseink is elkövethetnek, beleértve a kollégáinkat, családtagjainkat, barátainkat, osztálytársakat, romantikus/szexuális partnereket, rendőröket, közösségi vezetőket.

Ha túlhangsúlyozzuk a feltevést, hogy az erőszakot idegenek követik el, azzal hatékonyan állandósítjuk azt a mítoszt, hogy nem erőszakolhat meg olyan, akit ismerünk.

Ezt hívjuk “szörnyeteg mítosznak”. A mítosz mögötti tartalmat a feministák és aktivisták évek óta vitatják, de a kifejezést Tom Meagher tette ismertté “A szörnyeteg mítosz veszélye” című blogposztjában.

Tom feleségét, Jill Meaghert brutálisan megerőszakolta és meggyilkolta egy Adrian Bayley nevű férfi. A blogposztban Meagher arról értekezik, hogyan állandósítja a társadalom azt a feltevést, hogy az erőszaktevők szörnyetegek és nem normális, átlagos emberek:

“A szörnyeteg mítosz tartósít egyfajta megnyugtató ismerethiányt. Amikor a bíróságon hallottam Bayleyt mondatokat megfogalmazni,  lefagytam, arra szocializálódtam, hogy elhiggyem, azok a férfiak, akik megerőszakolnak valakit, őrjöngő vademberek, akik melegítőben és surranóban grasszálnak, térdzoknival. Ennél a képnél csak az a tény zavaróbb, hogy az erőszakolók átlagos srácok, srácok, akik mellett dolgozunk, akikkel összejárunk, a szomszédaink, vagy akár a családunk tagjai.”

A szörnyeteg mítosz mögötti gondolat egyszerű, a társadalom azt hiszi, hogy az erőszaktevők abnormális, idegen, gázos férfiak, a “normális” férfiak nem tesznek ilyesmit. Az olyan frázisok, mint az “igazi férfiak nem erőszakolnak” akaratlanul is ezt a tévhitet erősítik.

Két kulcsjelentőségű magyarázata van annak, miért olyan veszélyes ez a tévhit. Először is okozhatja azt, hogy kevésbé vagyunk hajlamosak hinni annak az áldozatnak, akit olyan erőszakolt meg, aki megfelel a férfias szerepnek. Másodszor pedig demonizálja azokat a férfiakat, akik nem felelnek meg a társadalmi férfiideálnak.

 

2. Az áldozatok megkérdőjelezése

Rengeteg embert hallottam kételkedni az erőszak vádjának hitelessége felől azért, amilyennek az erőszaktevőt képzelték. Valószínűleg mind hallottunk már ilyesmit.

Gondoljunk csak arra, ahogy a Woody Allent védők ellágyultak a gyerekeivel való kapcsolatának részleteitől, vagy ahogyan Bill Cosbyt védte tévés partnere, Phylicia Rashad, mondván, hiszi, hogy a Cosby elleni vádak megrendezettek, mert valaki  le akarja rombolni Cosby és a Cosby show “hitelét”. (Cosby eddig hallgató áldozatai az elmúlt hónapokban lavinaként kerültek elő; az első megszólaló áldozat óta már a huszadiknál járunk. - a ford.)

Még az olyan eseteknél is, mint a Steubenville - ahol videóbizonyíték volt az erőszakra -, a média fősodra az erőszaktevő pártjára állt. (2012-ben az ohioi Steubenville-ben két középiskolai futballsztár, Ma’lik Richmond és Trent Mays análisan és vaginálisan megerőszakolt, levizelt, buliból buliba hordott egy 15 éves, öntudatlan lányt, aki a vele történtekről az erőszakról készített és a fiúk által az internetre feltöltött videókból és fotókból értesült. A közvélemény azóta is a lány felelősségét firtatja, miért lett olyan részeg, maga kereste a bajt, sokan nagyobb problémaként ítélik meg azt, hogy a fiúk talán soha nem játszhatnak többé. Ez az eset kiemelten hozzájárult a jelenleg futó kampányok (It’sOnUs, NoMore) szükségességének felismeréséhez, hogy végre ahelyett, hogy a lányokat tanítanák arra, hogyan ne erőszakolódjanak meg, a fiúknak/férfiaknak kell megtanítani, hogy ne erőszakoljanak. - a ford.) A steubenville-i eset kapcsán számos hírszolgáltató lamentált a fiúk ígéretes futball karrierjén, amit az erőszak romba dönthet.11022817_10206477732530918_2119477905_n.jpg

Ugyanakkor a média is inkább az áldozatot hibáztatta, aki részeg volt a támadás idején.

Ezek a védbeszédek felismerhető mintákat mutatnak: erősen arra támaszkodnak, hogy azt hangsúlyozzák, mennyire “normális” fiúk is az állítólagos elkövetők. És természetesen a normalitásuknak része a nemükhöz köthető különféle elvárásoknak való megfelelés.

Bill Cosby, aki Cliff Huxtable apukás karakterét játszotta, ahogy Phylicia Rashad nevezte, “az amerikai család” fejét. Woody Allen, aki egy szerető apa. Ma’lik Richmond és Trent Mays, akik futballsztárok voltak.

Ezek a férfiak “igazi férfiak”, akik jobbára aszerint viselkednek, amit a társadalom elvár tőlük. Így hát hogy is lehetnének erőszaktevők?

Az igazság az, hogy bárki követhet el nemi erőszakot és bárkit megerőszakolhatnak, tekintet nélkül a karakterükre, nemükre, vagy a korukra. Találkoztam erőszaktevővel, aki okosnak és hitelesen kedvesnek tűnt. Találkoztam érdekes és figyelmes emberekkel, akikről később kiderült, hogy szexuálisan erőszakoskodtak másokkal. Az engem megerőszakoló egy népszerű, intelligens, látszólag édes fiú volt, aki remekelt a tanulmányaiban és sztár futballjátékos volt.

Ismételjék utánam: emberek, akik rendesnek tűnnek, lehetnek erőszaktevők.

Emberek, akik “normálisnak” tűnnek, lehetnek erőszaktevők.

Az igazi férfiak követnek el nemi erőszakot.

És igen, a feministák is lehetnek abúzívak.

Kételkedni a túlélőkben nem csak azt okozza, hogy kevesebb erőszaktevőt vonnak felelősségre. Amikor áldozatot hibáztatunk, vagy arra célozgatunk, hogy a legtöbb túlélő hazudozik, elriasztjuk az áldozatot attól, hogy segítséget kérjen, ehelyett elszigeteljük őt.

 

3. A kisebbségiek demonizálása

Az “igazi férfi nem erőszakol” frázisa azt sugallja, hogy a jólfésült, normális férfiak nem erőszakolnak.

Akkor gondoljuk most át alaposan, hogy kit tart “normálisnak” a társadalom: társadalmi nemének megfelelő, testi-, vagy mentális fogyatékkal nem sújtott, heteroszexuális, fehér középosztálybeli férfiakat. A másik oldalon közben a transznemű, mentális-, vagy fizikai fogyatékkal élő, nem heteroszexuális, szegény, etnikumhoz tartozó férfiak abnormálisként bélyegződnek meg.

Gondoljunk bele. A bűnügyi műsorokban milyen gyakran mutatják be úgy az erőszaktevőt, mint mentálisan beteg embert? A transzneműek hányszor szerepelnek, mint áldozatok, hányszor úgy, mint elkövetők? A médiában bemutatott nemi erőszakok milyen sűrűn játszódnak középosztálybéli kulisszák között és hányszor szegénységben? Milyen gyakran mutatják be az erőszaktevőt mint eleve furcsa, gázos figurát? Milyen gyakran fekete? (Nálunk itt behelyettesíthető a “cigány/roma”. - a ford.)

Összefoglalva, a társadalom legprivilegizáltabb tagjairól az a közhiedelem, hogy nem hajlamosak a nemi erőszak elkövetésére. Ez nem véletlen egybeesés, azért van így, mert éppen ezeknek a privilegizált férfiaknak van a leginkább befolyása arra, hogy a média kit hogyan mutat be.

Ide köthető például a “fekete vadállat” sztereotípia is, amit a fehérek által uralt média sugároz évek óta. A feltevés, hogy a feketék szexuálisan erőszakosak, a gyarmati időszak fekete-képéhez nyúlik vissza, ami szerint a feketék szexuálisan “féktelenek”.

Ez csak egy példa a sok közül arra, miképpen kreál a mainstream média káros mítoszokat a nemi erőszakról, leginkább a kisebbségiek rovására.

 

Miért kötjük az ebet a karóhoz, hogy az igazi férfiak nem erőszakolnak?

Csak találgatni tudok, miért ragaszkodik a társadalom ahhoz a feltevéshez, hogy az igazi férfiak nem erőszakolnak. Miért is olyan vonzó gondolat ez?

Tény, hogy a normális emberek igenis követnek el nemi erőszakot. Valójában rengeteg erőszaktevő egyátalán nem lóg ki a társadalomból, viszont egy olyan társadalomban szocializálódtak, amely finoman mégis csak megtűri a nemi erőszakot.

Azonban annak az elismerése, hogy normális emberek erőszakolnak, annak az elismerése volna, hogy a társadalmunk erőszaktevőket nevel.

Ez a beismerés azt kívánná tőlünk, hogy elismerjük cinkosságunkat a nemi erőszak kultúrájával. Megkívánná, hogy önvizsgálatot tartsunk, megkérdőjelezzük bizonyos hiedelmeinket és változtassunk azokon.

Személyes felelősséget is kellene vállalnunk a nemi erőszak kultúrájának tartósításáért. Alaposan át kéne gondolnunk, miképpen tanítjuk meg a gyerekeinknek, mit jelent a beleegyezés, hogy a nyelvünk hogyan konzerválja az erőszak kultúráját és az intézményeink - például a büntetőintézetek - hogyan tartják fenn azt.

Ez nagyon kemény munka. Lényegesen egyszerűbb az erőszaktevőkre, mint abnormálisokra gondolni ahelyett, hogy nekiálljunk lebontani a nemi erőszak kultúráját.1654606_10206477737091032_1113579587_n_1.jpg

Ha ön - ahogy én is - elszánt abban, hogy lerombolja a nemi erőszak kultúráját és egy olyan társadalmat teremtsen, amely biztonságosabb és segítőbb a túlélő áldozatok számára, fel kell készülnie erre a bonyolult a feladatra.

Ha valóban csökkenteni akarjuk a nemi erőszakok számát, miközben támogatjuk az áldozatokat, kritikusan kell figyelnünk a nemi erőszak ellenes kampányokat. Meg kell kérdezzük magunktól, tetteink és szavaink többet használnak-e, mint ártanak.

Azt mondani, hogy az igazi férfiak nem erőszakolnak, ártalmas és elnyomó. Ahhoz, hogy hatásosan fékezzük meg a nemi erőszakot és támogassuk annak túlélőit, el kell fogadnunk, hogy nemi a erőszakra képes és azt elkövető személyek igazi emberek, akik bármelyik nem képviselői lehetnek.

 

Sian Ferguson, http://everydayfeminism.com/2015/02/real-men-do-rape/

fordította: Mérő Vera

A bejegyzés trackback címe:

https://anemaznem.blog.hu/api/trackback/id/tr577240871

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gchg 2015.03.05. 12:12:29

Köszönöm a fordítást. Csak annyit tennék hozzá, hogy "testi-, vagy mentális fogyatékkal nem súlytott," helyett inkább sújtott. Egy ilyen igényes szövegben nagyon erősen kitűnik a helyesírási hiba. ;)

mero.vera 2015.03.05. 13:21:09

@gchg: köszönöm, jogos, rövidzárlat lehetett.

Mau Palantír 2015.03.05. 13:37:09

jó h lefordítottátok, mert ez egy fontos cikk.
annyi hozzáfűznivalóm lenne, hogy

egyrészt:
nem túl korrekt azt mondani egy akadályozott emberre, hogy a fogyatékossága sújtja [az eredetiben nincs ilyen]. a diszkrimináció, az sújtja. plusz a fordításból kihagytátok a „neurotipikus” kifejezést, holott az autisztikus/egyéb neurodivergens érdekvédelem egy fontos eleme a kortárs egyenjogúsági mozgalmaknak (és a fogyatékosságokra utalás nem fedi le ezt, lévén az autizmus önmagában nem az).

másrészt:
„Személyes felelősséget kellene vállalnunk a nemi erőszak kultúrájának állandósításában.”
ez így kicsit félrefordításgyanús. az eredeti azt mondja, hogy vállalnunk kellene a felelősséget azért, hogy fenntartjuk az erőszak kultúráját. (It would require us to take personal responsibility for perpetuating rape culture. )
(a „felelősséget vállal” meg a „vállalja A felelősséget” (határozott névelővel) a magyarban nem teljesen ugyanazt a jelentést közvetíti, előbbi egy pozitív felelősségvállalás mondjuk egy kutyáért vagy gyerekért vagy a munkánkért, a második pedig inkább a tettek következményéért való felelősségre utal, és itt a cikkben ugye erről van szó.)
süti beállítások módosítása