nem tehetsz róla, tehetsz ellene

a nem az nem

Köztük cinkos, aki néma

2015. május 29. - mero.vera

zipped-lips2.jpgMiután megírtam legutóbbi cikkemet a pannonhalmi visszaélésről, amiről többé-kevésbé évek óta tudok, egy barátom feltett egy nagyon alapvető kérdést. Miért ennyire fontos ez neked? Jogos. Részben bizonyára azért, mert jómagam is hallgatok vagy másfél évtizede.

Akkoriban olyan gimnáziumba  jártam, ahol rajongott, a diákokkal rendkívül közvetlen kapcsolatot fenntartó tanárok tették az intézményt emblematikussá. A tanáraink közül sokan még tanítási időben is velünk ittak, rendszeresek voltak a kirándulásokon a sakálrészeg tinédzserek és nem sokkal kevésbé ittas nevelőik. Betonbiztos volt a jófejségük.

Érzelmileg is erős szálak kötöttek hozzájuk sokunkat; pontosan ismerték a magánügyeinket, mert szerettek a részesei lenni a dolgainknak, minden mélységben. Olyannyira, hogy nőt is rendre közülünk választottak.

Elsősként csak A. tanár úrról tudtam, hogy az iskola falai közt folytat évek óta viszonyt Á.-val, aki idővel leérettségizett, azonban a kapcsolat nem ért véget. De valahogy nem vettem komolyan. Mert úgy beszéltek erről az idősebb diákok, mintha valami vicc volna, gáz, de valahol vicces, mondhatni, közröhej. Aztán már azt is tudtam, hogy a sokadik diáklány után B. feleségül vette az egyiket. B., ha ivott, nagyon nyíltan és erőszakosan nyomult, nyúlkált. Nehéz volt lerázni a közeledését. B.-ről különben a mai napig azt gondolom, hogy jó ember. Jó ember, aki pedagógusként megbukott, hiába tanított amúgy klasszis színvonalon.

Személyes élményem C., egy fiatal, jóképű tanár volt, engem nem kedvelt. Egyszer egy óráján felsóhajtottam, hogy nem akarok programozást tanulni, én színésznő akarok lenni. A válasz egy életre belémégett: ,,Hol? A Bábszínházban? Csak vigyázz, mert ott könnyen előfordulhat, hogy holmi rudakat dugnak a fenekedbe. Bár, ahogy én téged ismerlek, te még élveznéd is”. Ösztönösen hozzávágtam a tolltartómat, ő felszedegette a kiszóródott írószereket, majd visszaadta és így szólt: ,,Jogos.”.  Pár héttel később anyámnak arra panaszkodott egy fogadóórán, hogy kezelhetetlennek tart. Anyám megjegyezte, hogy elképzelhetőnek tartja, hogy zavart vagyok, mivel nem sokszor beszéltek eladdig nekem holmi fenekembe dugandó rudakról. Elhallgatott, csendben vöröslött.

D. volt a legnépszerűbb, imádták. Ezért lehetett, hogy amikor felcsípett egy végzős lányt, rosszallta mindenki, de senki sem fordult el tőle. Botrány nem volt, csak fű alatt, a Tanár urat, hiába volt rendkívül népszerű, végül eltávolították. Azonban, mivel a kirúgását a nyárba húzták, - valószínűleg, hogy minél csendesebb legyen -, az általa szervezett éves vizitúra nem maradt el. Vele és egy másodikos évfolyamtársammal kerültem egy csónakba. Egyszer elaludtam, s felébredve azt láttam, hogy D. nutellás kekszet tesz a lány szájába, majd heves nyelves csókkal fejezi be a mozdulatot. Sokkot kaptam. Ahogy kikötöttünk, elmondtam a nálam két évvel idősebb fiúbarátaimnak. A döbbenet az volt, hogy a legközelebbi barátaim sem mind hittek nekem. Ismertek, tudták, hogy sosem hazudok, mégsem.

Aznap este egy vendégházban aludtunk. Mellémkeveredtek egy széles ágyon, amin vagy’ öten aludtunk. Úgy rémlik, egész éjjel hallgattam a csókjaik csattogását, folyvást igyekezve arrébbhúzódni, hogy a sötétben ne érjen hozzám is a Tanár úr. A barátaim másnap valami ürüggyel átmentettek egy másik csónakba, de estére D. megérezte az undoromat, egyszerre kötöttünk ki, s a csónakból kiszállva azt mondta: ,,Érzem, hogy neheztelsz rám és nekem ez rosszul esik.” Akkor már nem érdekelt, visszakérdeztem, szerinte vajon miért lehet ez? Elfordult, zord arccal, gondterhelten.

D. pár héttel a tábor után felhívott, hogy miért terjesztek róla ilyeneket. Jegesen izzadtam a számonkéréstől, noha tudtam, hogy igazam van. Összeszedtem magam és azt mondtam, hogy terjeszteni csak azt lehet, ami nem igaz. De ez nem igaz, felelte. ,,Tanár úr, ne nézzük már egymást madárnak.” Jó, mondta, de miért kellett elfecsegni. Mert undorító és helytelen. Ebben maradtunk.

De beszélhetnék E.-ről, akit egy sarokban láttam diáklányt csókolni, a már említett jóképű C. is egy végzősként felszedett tanítványát vette el végül. Vannak még kezdőbetűim, sajnos. Sokat nem adnak hozzá a történethez.

Nem gondolom, hogy egy egyedi fertő lett volna ez az iskola, bár ilyen tömeges diáklány halászatról máshol nem hallottam. De hogy is hallhattam volna, én is tizenöt évig hallgattam róla. Messze nem ennyire szörnyű, ami Pannonhalmán történt. Egy paptanár elbukott, mint pedagógus, az ilyen veszélyes a gyerekekre, nem szabadna tanítania, egyszerűen azért, mert alkalmatlan. Várszegi Asztrik eddig úgy tűnik, példamutatóan jár el az eset felgöngyölítését illetően, sőt, még azt sem zárom ki, hogy nagyobb a vezeklés, mint a vétek. Várszegi azt mondja, a fő célja, hogy a diákok tudják, hogy mikor kell szólni. Az esetet jelentő fiúk amúgy nagyon nem akartak szexuális zaklatási ügyet, csak azt, hogy az alkalmatlan tanár ne taníthasson, mert léleknyomorító, amit csinál. Persze, tanárok ne tusoljanak diákokkal és még véletlenül se érjenek hozzájuk úgy, hogy az zavarbaejtő legyen, a legenyhébb szinten sem. De mielőtt végképp megkövezzük Mátyás atyát, gondoljunk bele, hány iskolában hány A., B., C., D. és E. lehet. Akiknek a többsége ma is a pályán van. Lehet, hogy éppen Mátyás lesz a vértanú, akinek hatására elkezdenek fogyni a kezdőbetűk.

 

UPDATE! Ha a pizsamába nyúlás vádja igaz, természetesen más megítélés alá esik Mátyás ügye, mert akkor Mátyás szexuális ragadozó, még talán rosszabb is, mint A., B., C., D., vagy E.

http://www.atv.hu/belfold/20150529-a-nadragunkba-nyulkalt-ujabb-reszletek-a-pannonhalmi-ugyben

A bejegyzés trackback címe:

https://anemaznem.blog.hu/api/trackback/id/tr127502832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.