Fontos kicsit külön beszélni az érzelmi bántalmazásról. Sok szakember károsabbnak tartja a fizikai ütlegelésnél a „láthatatlansága” miatt. Akár éveken keresztül elviseljük, (hosszabb ideig, mint a fizikait), mélyebb sebet ejtve az önértékelésünkön, önbizalmunkon.
Férfiakra, nőkre egyformán igaz lehet. Nem megyek bele, ki mit csinál többet, nem ez itt a lényeg. Az a fontos, hogy észrevegyük, és segítsünk egymásnak! Figyeljünk, ha velünk történik hasonló, de arra is, ha barátunkkal, családtagunkkal esik meg!
Lentebb pontokba csoportosítottam a lehetséges viselkedésmódokat rövidebb magyarázattal, amik bántalmazó magatartásra utalnak. Családtag, barát, ismerős, tanár... bárki elkövetheti velünk szemben. Nem kell minden egyes pontnak stimmelnie, viszont minél több megvalósul, annál jobban el kell gondolkodnunk helyzetünkön. És azon is töprengjünk el, vajon mi elkövetjük-e másokkal az alábbiakat?
Természetesen nincs felsorolva az összes létező viselkedésmód, de talán megfelelően karakteres képet kap az olvasó az alábbiakat végignézve.
- Lealacsonyítás
Ha folyton gúnyol, viccelődik rajtad. Lealacsonyít, megaláz mások előtt. Ha szólsz, hogy bántó a viselkedése, azt a választ kapod, hogy „Á, csak túl érzékeny vagy...” vagy közli, hogy nincs igazad.
A megalázó szituációk sorozata felőrli az önbizalmat, ezért veszélyes.
- Kontrollálás
Úgy viselkedik veled, mintha gyerek volnál. Ellenőrzi, beleszól a kiadásaidba. Ha megosztod vele a terveidet, akkor hülyeségnek tartja, kinevet érte, elmondja a sajátját, ami mindig sokkal jobb. Felsőbbrendűnek érzi magát veled szemben. Az az érzés van benned, hogy nem saját magad tartod kezedben az életed folyását.
- Hibáztatás és vádolás
Képtelen önmagán nevetni. Sosem kér bocsánatot, nem is érdemes megkérni rá. Ő sosem hibás, ellenben mindenki más. Nincs hiányossága, viszont másokét felnagyítja, kiemeli. Rávesz, hogy akkor is bocsánatot kérj, ha semmi rosszat nem tettél. Mindig ő tud mindent és ő cselekszik a legjobban. Ha valaki kritikával illeti őt, felháborodik, kiakad.
- Elhanyagolás
Félvállról beszél velünk. Ha megsértődik, nem beszél hozzánk, olyan esetekben is, ha azt sem tudjuk, mit csinálunk rosszul. Keresztülnéz rajtunk.
- Behálózás, társfüggőség
Nem úgy bánik veled, mint egy különálló személlyel, hanem, mintha hozzá tartoznál. Például döntéseket hoz helyetted, olyan információkat oszt meg veled, ami nem tartozik rád, ezzel átlépve határokat (pl.: szülők beavatják a gyereküket a szexuális életük részleteibe). Nem veszi figyelembe szükségleteidet, illetve azt, hogy mit szeretnél igazán (itt nem a negyvenezer forintos edzőcipőre gondolok). Nincsenek egészséges határok felnőtt-gyerek, barát-barát között. Nincs szeparáció, egyként gondolnak a másikra és önmagukra. Mindenhol ott vannak, minden ügyünkbe beleavatkoznak. Életünk részleteit pedig megosztják megkérdezésünk nélkül másokkal.
A fentiek részben is igazak lehetnek és általában így van ez. Beszélj ezekről olyan személynek, akiben megbízol. Keress támogatást! Állj ki magadért! Próbáld megbeszélni a másikkal az érzéseidet és azt is, hogyan, min, miképp kellene változtatnotok.
Igen. Változtatnotok. Mert a kapcsolatban ketten vagytok, olyan nincs, hogy csak az egyik változik. Például: ha eddig az egyik hozta az összes létező döntést a kapcsolatban, innentől a másiknak is meg kell tanulnia döntéseket hozni, az egyiknek meg elfogadnia azokat. Ez bizony mindkét félnek nehéz lehet.
Hasonlóan fontos a másik oldal! Ha a fentiek alapján némiképp (részben) magadra ismertél, az abból a szempontból jó, hogy ezek után változtathatsz a viselkedéseden! Rajtad múlik, miként viszonyulsz másokhoz; tisztelettel vagy lenézőn. Észre fogják venni a pozitív változást, amire pozitív megerősítéseket fogsz kapni (előbb-utóbb). Ha kitartó vagy, meglesz az eredménye, a környezeted is változni fog! Ha nem így alakul, akkor pedig tudni kell továbblépni.
Kezdd el észrevenni a hibáidat, állj meg akár mondat közben és állítsd meg a gondolatmenetedet. Kérhetsz bocsánatot és kérhetsz visszajelzést a másik érzéseiről. Beszélhetsz a saját oldaladról, érzéseidről őszintén, meghallva a másik személyt is. A bántás mögött mindig rejlik valami oda nem illő más dolog (félelem, bizonytalanság, szorongás...).
Van innen kiút, ám részletezni túl hosszú (illetve elképesztően nagy az egyéni különbségek száma). Ha nyakig érezzük magunkat a kulimászban, érdemes szakembert felkeresni a hatékonyság érdekében. Nem egyszerű, mert a bántalmazónak is jó oka lehet arra, hogy így viselkedik. Ez persze egy pillanatig sem menti fel őt a tettei alól.
Nem leszel bántalmazó, és nem feltétlenül bántalmazó a másik, ha egy-két hiba becsúszott már a fentiekből. Mindenkinek lehet rossz napja. Egy rikító rózsaszín világban élnénk, ha olykor nem fordulna elő velünk is ilyesmi valamelyik nézetből.
A különbség ott van, hogy lehet-e beszélni őszintén a problémáról a másikkal vagy velünk. Képesek vagyunk-e változásra?
A határra nincs egyértelmű válaszom, mert sokan sokféleképp érzünk. Nagyon eltérő dinamikák lehetnek emberek között. Ha nagyon próbálom megfogni, talán valahol ott húzódik, ahol azt kezdjük (kezdjük!, tehát akár talán már kicsivel előbb) érezni, hogy nem vagyunk szabad önmagunk. Korlátokba és falakba ütközünk, szűkös a helyünk. Felmerül egyre több kérdés önmagunkkal szemben. A későbbiekben pedig elkezdjük megkérdőjelezni a lényünket, személyiségünket.
Igen. Bántó, ha mással kiabálsz a saját marhaságod miatt. És jogosan érzed megbántva magadat, ha ok nélkül szidnak meg. Jó tisztázni ezeket.
Nem új, amit leírtam. Józan paraszti ésszel is végig lehet gondolni. Mégis miért írom le újra, ha mindenki tudhatja és bárki számára nyilvánvalóak lehetnek a fentiek? („Hiszen ezért szakítottam...?!”) Mégis hogyan maradhatnak láthatatlanok?
Mert kicsiben kezdődik, mert vevők vagyunk rá valahol, mert megszokjuk őket, beépülnek a játszmáinkba, mert cselekedeteinkkel olyan körforgásba kerülünk, ami egyre csak megerősítést nyer. Mert ha benne vagyunk, nem látjuk olyan jól, mintha két lépéssel messzebbről szemlélnénk. Mert ha felszínre kerülnek, láthatóvá válnak, szembe kell nézni velük... Félelmetes vállalkozás ez. Mert bizonytalan, új terep, nincs rutinunk benne.
Nyilván megéri szembenézni, felismerni, bátorságot meríteni. Már csak magunk miatt is.
Ambrózi Kata
