Tisztelt Ítélőtábla!

 

Testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt dr. Bene Krisztián ellen fenti számon

folyamatban lévő büntetőügyben Renner Erika sértett meghatalmazott jogi képviselőjeként

felszólalásom az alábbiakban foglalható össze.

1. Ahogy a másodfokú védelmi beadványokat értelmezni tudtam, a vádlott védője hozzám hasonlóan azt

követeli, hogy aki egy ilyen brutális cselekményt elkövet, azt példásan meg kell büntetni.

Ügyvédkollégám a másik oldalon ül. Ezért abban tér csak el az álláspontunk, hogy szerintem a

védence a valódi tettes, ő az, akit ezért meg kell büntetni. Mi legyen a büntetés? Ha az internetes

kommenteket, a nép szavát hallgatnánk meg az barbárabb lenne, mint maga a bűntett, mert ilyen

ügyben a tömeg hajlamos azonnal az ókori tálió elvet, a szemet-szemért elvét felemlegetni. Én

természetesen nem erről fogok most beszélni.

2. A másodfokon előterjesztett védelmi érvelések eddig az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő

tevékenységét és ezen keresztül a megállapított tényállást próbálták támadni, melyre másodfokon

nincsen lehetőség, pusztán abban a körben, amikor egy ítéleti megállapítás iratellenes, vagy tényről

tényre helytelen következtetést tartalmaz, vagy ha valami nem kerül részletesen megindokolásra.

Nyilván amint én leülök a védelem sokadszorra is megismétli majd az írásbeli beadványaiban már

mantrázott kijelentéseit. Beismerő vallomás hiányában a védő egyetlen lehetősége a kétely, a kétely, a

kétely. De attól, hogy ezt sokszor elismétli, nem válik hihetővé.

-Hamarosan megpróbálja majd szavahihetetlennek beállítani a vádlottat a tett helyszínén kétség

mentesen felismerő tanút.

-Be akarja majd bebizonyítani, hogy a vádlott által használt és a vádlott budaörsi háza előtt parkoló

autó kesztyűtartójából az elkövetés napján lefoglalt fecskendő és injekcióstű nem is az elkövetés

eszköze, amellyel valaki történetesen aznap, pont ugyan olyan szerrel, mint ami ebben a

fecskendőben volt, elaltatta a vádlottat 3 hónappal korábban elhagyó sértettet.

-Nyilván hamarosan halljuk majd, hogy kétség nem férhet azon kórházi dolgozók vallomásaihoz,

akik a vádlottat a bűncselekmény idején a kórházban vélték látni. Az hogy ezen dolgozók zöme nem

is az elkövetés idejére teszik a volt főigazgatójukkal történt találkozást, illetve saját vallomásaikkal

illetve egymással ellentétes vallomásokat tesznek az vélhetően nem kerül majd kiemelésre.

-Szabálytalan nyomozati cselekményekre hívja majd fel a figyelmet a védő és a háttérben ismeretlen

valakik összeesküvését véli felfedezni a vádlott ellen. Ha a védelmi beadványokat olvassa az ember,

azt lehet vélni, hogy itt minden nyomozati cselekmény totál szabálytalan volt. Szabálytalan

házkutatások, szabálytalan felismerésre bemutatás, szabálytalan bűnjeltárolás, szabálytalan lefoglalási

jegyzőkönyv. Ezért az összes terhelő bizonyítékot ki kell dobni a kukába, a védencét pedig fel kell

menteni.

Én nem fogom megismételni az írásban előadott érveimet, ott pontról pontra megcáfoltam az összes

védelmi érvet, pontosabban védelmi csúsztatásokat, ezeket az Ítélőtábla ismertette. Értelmetlen lenne

hidrogén-peroxidról, zafírkristályról és minden olyasmiről beszélni, amiket a védelem

felsorakoztatott. Megmondom őszintén az eddig felvillantott védelmi koncepciót helyenként nem is

2

értem. Nem fogom fel, hogy a védelem miért foglalkozik azzal, hogy a cselekményt pontosan hogyan

követték el, milyen szerrel, milyen sorrendben adták be a sértettnek az altatószereket, vagy miért

vizslatja, hogy szerinte a kórházban elrontották-e a sértett konzervatív kezelését. Ha nem a vádlott

követte el a bűncselekményt, akkor ez nem hiszem, hogy az ő asztaluk. Más mondandóm van:

3. Se az ügyész, se a sértetti képviselő, se a védő, se a másodfokú tanács tagjai nem vettek részt az

elsőfokú eljárásban. Ugyan azokat az iratokat volt módunk megismerni. Nagyon kíváncsi vagyok,

hogy melyikünk jogi érvelését fogadja el az Ítélőtábla, remélem, hogy az enyémet, amit már írásban

benyújtottam és most kiegészítek.

4. Úgy jöttem a mai tárgyalásra, hogy felszólalásomat azzal fogom kezdeni közvetlenül az ügyészi

vádbeszéd után, hogy védelmére kelek az Ügyészségnek. Az utóbbi hónapokban nagyon sokan

kérdeztek meg jelen üggyel kapcsolatban és a mindig elhangzó kérdések, a közös pont az volt, hogy

miért szüntette meg ezt az eljárást a Fővárosi Főügyészség?;

miért kell egyáltalán sértetti képviselő? ;

miért nem merül fel a súlyosabb minősítés kérdése az ügyészekben, ha a szakértők ezt már korábban

is leírták? ;

miért az ügyész tett fel a vádlottat mentő kérdést az elsőfokú tárgyaláson, és ha ezt megtette, miért

nem hallotta meg a választ?; és legfőképpen miért nem tett fel olyan kérdéseket is, melyek az

egyértelműen életveszélyre utaló szakértői megállapításokra rávilágíthatott volna? ;

miért nem fellebbeztek azonnal; miért gondolkodnak 3 napot egy olyan ítélet esetén, ami csekélyebb

súlyú bűncselekményben állapít meg bűnösséget, mint az ítélethirdetés előtt 1 órával a vádbeszédben

az ügyész megjelölt? ;

miért kell gondolkodni egy brutális, vagy ahogy a sajtó ezt felcímkézte, az évtized legbestiálisabb

bosszúja ügyében kiszabott 4 éves börtönbüntetés esetén azon, hogy az megfelel-e a cselekmény

tárgyi súlyának, az elkövető társadalomra veszélyességének, ami még annak a büntetési tételkeretnek

a középmértéket sem éri el, ami jóval enyhébb, mint amit az ügyész kért?; (2-12 helyett 1-7,5 között

adott 4 évet)

miért nem bántja őket a foglalkozástól eltiltás példátlanul enyhe mértéke?;

miért a közügyektől eltiltás tartamáról tartja fontosnak nyilatkozni az ügyészség szóvivője, az

elsőfokú ítélet után?;

miért nem az ügyész kéri másodfokon a szakértői vélemények kiegészítését és miért nem ért egyet

azzal, ha ezt a sértetti képviselő kéri?;

miért nem csatlakozik hozzá azonnal; és miért nincsenek neki is előzetesen kérdései?; Ha én nem

kérdezek, akkor a lényegre nem kérdez rá az ügyészség, akinek ez lenne a dolga és a szakértőknek

csak olyan fikciókról kell nyilatkozniuk, hogy lehet-e kesztyűben injekciót beadni?;

Miért kéri az ügyészség a sértett további vizsgálatát?; Nem fogadja el még azt sem, hogy maradandó

a sérülése? Hátha enyhíteni lehetne akkor a büntetést?

Mindenki kerek-perec megkérdezi, hogy ugye ez nem véletlen? Rákérdez mindenki arra, hogy

szerintem ezt az ügyet másképp kezeli-e az ügyészség, mint azokat, ahol nem prominens állami

vezetők rokona a vádlott? Azért nem úgy fogalmazok, hogy az összes többi hasonló ügyet, mert

ehhez hasonló ügy szerencsére nem létezik. Itt brutalitásban, alattomosságban egy dimenziót ugrott az

elkövető. Ebben a cselekményben se nem volt irgalmasság, se keresztényi könyörület, pedig a

vádlott, aki ezt a bűncselekménysort kétséget kizáróan bizonyítottan elkövette, magát a környezete

felé mélyen vallásosnak mutatta és az Irgalmasok kórházát vezette.

Itt megemlítek egy tanulságot, mely sok más ügy mellett ezen ügyből is levonható: A kapcsolaton

belüli életellenes bűncselekmények motivációi nem állnak összefüggésben azzal, ki milyen

társadalmi rétegből származik. Nincsenek „eleve bűnöző” és „feltétlen bűntelen” társadalmi

csoportok. Tettessé váló emberek vannak. Míg a társadalom egyes csoportokról előszeretettel jelenti

3

ki, hogy bűnözők, addig bizonyos szakmákra és társadalmi csoportokra mai napig szentként tekint.

Úgy gondolják többen, hogy születéssel, felmenőinkkel, avagy iskolákkal törvényszerűen nyerünk el

moralitást, míg egy konzervatív társadalmi normáktól eltérő családi háttér, egy vagyonilag vagy

végzettségben alsóbb társadalmi réteg bűnözésre determinál.

Ezzel szemben a vádlott orvosi hivatása kifejezetten eszköz volt az elkövetés módjában: egyik

munkahelyén, a Bethesda Gyermekkórház égési osztályának ügyeletes orvosaként a lúggal járó,

égéssel azonos hatást kiváltó sérülés szakértője volt. Ő olyan orvos volt, aki önmagára, mint mások

élete és sorsa felett döntő, tévedhetetlen, mindenható istenként tekintett. Ezért fordulhatott elő, hogy a

vádlott aneszteziológiai ismeretek nélkül, kórházi eszközök hiányában kábító hatású félaltatást

végzett el a támadás alkalmával, hogy áldozatát védtelenné tegye. Társadalmi pozíciója,

kórházigazgatói szerepe felerősíthette a kontrollálatlan pszichés énjét: ő bármit megtehet, és képes is

úgy megtenni, hogy azzal a lehető legnagyobb és legtartósabb kárt tegye az őt elhagyó nőben.

Általában jogosnak ítélhetőek azon kérdések, melyeket egy témában mindenki feltesz. Azért szorul

védelemre az Ügyészség, mert mindezek a kérdések, melyeket felsoroltam az ügyészség ezügyben

kifejtett tevékenységével kapcsolatban sajnos jogosan merültek fel.

 

Ebben az ügyben egy sötét, megmagyarázhatatlan árnyék vetült az ügyészi munkára és

۝ egészen a mai napig soha nem ۝ a mai napon sem

۝ a mai nap volt az első amikor az

érződött, hogy ennek legalább látszatát el kívánnák oszlatni.

Ezt az eljárást úgy szűntette meg másfél évi nyomozás után az ügyészség, hogy gyakorlatilag minden

bizonyíték, ami ma rendelkezésre áll, már meg volt akkor is.

A vádlottat a helyszínen egyértelműen felismerték, fél tucatnyian vallottak arról, hogy a vádlott

rendszeresen zaklatta a szakítás után a sértettet és nem törődött bele abba, hogy a sértett elhagyja.

A házkutatás során lefoglalásra került a vádlott irodájából egy olyan NAV által küldött levél is,

melyet hónapokkal azután postázott az adóhatóság a sértett lakcímére, hogy a sértett és a vádlott

utoljára találkozott. Ez nem kerülhetett a vádlotthoz másként, minthogy vagy a sértett postaládájából

az elkövetés előtt, vagy az elkövetés napján a sértett lakásából ellopta.

Rendelkezésre állt egy DNS vizsgálati eredmény a sértett lakásában történt helyszíneléskor a földön

talált madzagról, ami a vádlottal egyező DNS allélokat mutatott, bár nem eleget ahhoz, hogy kétséget

kizáróan megállapítható lenne, hogy azzal a vádlott érintkezett.

A vádlott az érzékeny kérdéseknél a hazugságvizsgálaton is megbukott, bár önmagában ez a

bizonyíték se volt kategorikus.

A sértett nem tett terhelő vallomást a vádlottra, mert az elkövető, amikor rátört, nem adott lehetőséget

arra, hogy felismerje. Az elkövetés részletein túl azt tudta előadni, hogy az elkövető ismerte a lakást

és az elkövetőt ismernie kellett a sértett kutyájának, mely így együtt roppant mód leszűkítette, hogy

kik jöhetnek egyáltalán szóba.

A vádlott alibijét igazolni szándékozó tanúk egymással és önmagukkal is ellentmondásokba

keveredtek, az egyik tanú, aki először alibit igazolt a vádlottnak, beszámolt arról is, hogy hamis

tartalmú vallomás megtételére, alibi igazolására kérte fel a vádlott titkárnője és a korábbi

vallomásáról maga mondta el, hogy az valótlan.

Az elkövetéshez olyan speciális szaktudásra volt szükség, mely eltérően a védelem által előadottaktól

rendkívül ritka, azonban a vádlott bizonyítottan rendelkezett vele.

Az elkövetés napján tartott házkutatás alkalmával a vádlott által használt autóból lefoglaltak egy

olyan tűvel felszerelt használt fecskendőt, melyből kábítószernek minősülő, szigorú elszámolású

4

midazolamot, egy műtéti altatáshoz használt veszélyes anyagot mutattak ki, pont azt a szert, mely a

sértett vérében is megtalálható volt az elkövetés napján.

A vádlott vallomásaiban olyan állításokat tett, melyek teljességgel hihetetlenek, életszerűtlenek

voltak, pl. azt, hogy ez a fecskendő azért lehetett az autójában, mert korábban a kórházban

felmarkolhatta más, használatlan fecskendőkkel együtt. A vádlott szavahihetősége megdőlt.

Lefoglalt a rendőrség a vádlottól egy kulcscsomót is, mely a megszüntető határozat idején a

nyomozóhatóság számára akként volt felleltározva, hogy ez a sértett lakásának a kulcsa.

Ezek birtokában szűntette meg az ügyészség az eljárást, mondván, hogy ésszerű kételyek merültek fel

arra nézve, hogy a vádlott az elkövető.

Két lényeges gondolat ide:

a) Miféle ésszerűség lehetett az ügyészség által a megszűntetés indokaként felhozott és hivatkozott

kételyben, amikor egy támadótól, akinek amúgy nem volt kulcsa a sértett lakásához, a támadás napján

lefoglalják a megtámadott és a lakásába bezárt sértett kulcscsomóját? (Más kérdés, hogy a sértett

kérésére később, a nyomozás újraindítása után a sértett elé tárták ezt a kulcscsomót és maga

nyilatkozta, hogy ez nem az ő kulcsait tartalmazza, de ezt a megszüntetéskor az ügyészség még nem

tudta!)

b) Ha igaz lenne a vádlott és védőjének kétségbeesett összeesküvés-elmélete, hogy a sértett a

bosszúvágyától hajtva akarja a vádlottra kenni a bűncselekményt, akkor annál nem lett volna

egyszerűbb ezt megtennie, mint ezen a kulcscsomó felismerésen, azt kellett volna mondania, hogy

igen, ez az én kulcscsomóm. Ha ezt mondta volna, akkor arra lehetetlen lett volna a vádlottnak bármit

is kitalálnia, bár nyilván valamit akkor is kitalált volna. Mivel addigra a sértett a lakása összes kulcsát

már lecseréltette, így ez az állítása egyrészt teljességgel ellenőrizhetetlen lett volna, másrészt ennél

egyértelműbb bizonyítékot nehezen lehetett volna elképzelni arra, hogy a vádlott járt aznap a sértett

lakásában. A sértett azonban ehelyett igazat mondott.

Nos ezekre már nehezen lehetett volna ráhúzni, hogy ezen bizonyítékok ellenére is ésszerű kételye

lenne az ügyészségnek, hogy a cselekményt a vádlott követte el. Ezt úgy oldotta meg az ügyészség,

hogy ezen bizonyítékokról, a kulcsról és a fecskendőről a megszüntető határozat inkább nem is tett

említést.

De tovább megyek. Ilyen ügyekben az ügyészi fellebbezést nem 8 sorban szokás indokolni. Más,

ennél lényegesen egyszerűbb megítélésű ügyekben, melyekben ráadásul az elsőfokú bíróság

indokolása lényegesen részletesebb, nem ritkák a tucatnyi oldal terjedelmű fellebbezések, ahol

részletesen számot ad arról az ügyészség, hogy miért nem ért egyet egy ítélettel.

Jelen ügyben a sértett nevében is mondom, úgy érezzük, hogy mindvégig cserben hagyott minket az

ügyészség, nem éreztük azt a gondosságot, amit egyébként, más ügyekben lehet érezni. Mindegy,

hogy jól éreztük-e vagy sem, szerintem baj, hogy így érezhettük. És mindegy, hogy mit sejthettünk

amögött, hogy miért hagy minket cserben az ügyészség!! Ki se kell mondjam annak a két magas

beosztású állami vezetőnek a nevét, akik a vádlott közvetlen családtagjai. Itt a teremben ezt mindenki

tudja. Gondolom ezért érdekes ez az ügy az Euronewsnak, akitől majd szépen átveszi a komplett

Európai sajtó.

És akkor ha ezeket mind elmondom, miért kell védenem mégis az ügyészséget? Hát azért, mert végül

csak újraindították a már megszüntetet nyomozást a sértett panasza nyomán,

csak vádat emeltek,

csak bűnösségre mondott vádbeszédet az ügyész elsőfokon és

5

csak fellebbezett a példátlanul enyhe büntetés miatt, ha nem is rögtön, de a törvényben meghatározott

3 napon belül, amivel megnyitotta annak a lehetőségét, hogy a másodfokú bíróság a korábbi ítéletnél

súlyosabb büntetést állapíthasson meg. Be. 354.§.

5. Szakértők vallomásai és írásbeli szakvéleményeik:

2017. 02. 14. napján kelt kiegészítő szakvéleményében dr. Zacher Gábor és dr. Molnár Miklós

megerősítették a korábban már mind szóban, mind írásban általuk elmondottakat.

Renner Erika sértett a vádlott által elkövetett cselekménysor nyomán több okból is tartósan

életveszélyben volt.

Jelen esetben az égési osztályon dolgozó orvos vádlott egészen biztosan tudta, hogy az általa izomba

injekciózott ketamin légzésleállást okozhat, mely helyzetet kórházi eszközök, így pl. életmentő

műszerek hiányában még a megfelelő szakértelem sem képes kezelni, a sértett meghal. Ennek

elmaradásában úgy bízott könnyelműen a vádlott, hogy azzal is tisztában volt, hogy a ketamin

vonatkozásában nagyfokú az egyéni érzékenység, így még az aneszteziológus szakember által altatás

előtt elvégzett előzetes vizsgálatokkal sem lehet teljes biztonsággal megállapítani, hogy milyen

dózissal kell a beteget altatni. Ez az oka, hogy még kórházban is titrálva kell e szert használni. Ilyen

körülmények mellett az izomba adott ketaminos injekció használata arra utal, hogy a vádlott a sértett

halálának esetleges bekövetkezésével szemben közömbös volt. Bízott ugyan annak elmaradásában,

mert egyrészt egyenes szándéka, melyet a bosszúvágya motivált a sértett megcsonkítására irányult,

másrészt kórházi körülmények között számos alkalommal vett részt ketaminos altatásban és arra

gondolt, hogy ami ott aneszteziológusnak, megfelelő eszközpark mellett sikerült, az neki is sikerülni

fog ezek nélkül. Ebbéli bizodalmára azonban a vádlottnak tényleges alapja nem volt.

Hasonlóan könnyelműen bízott abban is a vádlott, hogy az erős lúg nem fogja átmarni a sértett

hasfalát és nem jut be a sértett kismedencéjébe, amely olyan mértékű folyadékvesztést eredményezett

volna, hogy a sértett halála elkerülhetetlen.

 

Könnyelműen bízott abban is a vádlott, hogy az égés nem eredményez majd halálos eredménnyel járó

sokkot a sértettnél, miután az altatószer-kombináció hatása lecsökken.

Abban is könnyelműen bízott a vádlott, hogy a sértett lúggal égetett testrészein visszafordíthatatlan

elfertőződés nem fog kialakulni.

 

Könnyelműen bízott abban is a vádlott, hogy az altatott állapotban magára hagyott és lakásába bezárt

sértettnél nem fognak fellépni posztoperatív szövődmények, melyekre egyébként minden kórházban

külön posztoperatív őrzőhelységeket alakítanak ki.

Ezen fenti életveszélyhez vezető okok közül egy is elegendő lenne ahhoz, hogy a vádlott testi épség

elleni bűncselekményének minősítése minimum életveszélyt okozó testi sértés legyen. Jelen esetben

azonban a szakvélemények alapján hat olyan okból állt fenn életveszély, mely a vádlott által

elkövetett cselekmény miatt alakult ki és mely életveszélyt jelentő okokról a vádlott, lévén gyakorló

orvos egytől-egyig tudta, hogy ezen okokból a sértett halálának bekövetkezésének lehetősége reálisan

fennáll. A vádlott tudata tehát teljes mértékben átfogta azt, hogy Renner Erika belehalhat abba az

ocsmány bosszúba, amit ő művelt vele. Ezen lehetséges eredménnyel szemben azonban közömbös

volt, az alábbiakban felsorolt, külön-külön is halálhoz vezető okfolyamatok megakadályozása

érdekében nem tett semmit.

Az még egy laikus számára is magától értetődő, hogy ilyen sérülés esetén rendkívüli jelentősége van

a halálos eredmény bekövetkezésének elmaradása vonatkozásában annak, hogy a sértett mikor jut

szakszerű orvosi ellátáshoz. A vádlott pedig nem, hogy semmit nem tett ennek érdekében, de még

6

szándékosan nehezítette is a sértett gyors orvosi ellátáshoz jutásának lehetőségét azzal, hogy a

sértettre rázárta az ajtót és telefonjait elvitte, így magához térve sem tudott volna senkit értesíteni.

Mindezekre tekintettel álláspontom szerint a vádlott szándéka nem csupán testi sérülés előidézésére, a

sértett nemi szervének végleges elpusztítására irányult, hanem tudata átfogta a sértett halála

bekövetkezésének lehetőségét, amelybe belenyugodott így a vádlott által elkövetett legsúlyosabb

bűncselekmény helyes minősítése a Btk. 160. § (1) bekezdésbe ütköző és a (2) bekezdés a), c), d.) és

j.) pontjai szerint minősülő előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, különös kegyetlenséggel,

védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének a Btk. 10. § szerinti

kísérlete.

A cselekmény tehát egy négyszeresen minősülő emberölés kísérlete, melynek büntetési tétele mind az

elkövetéskor hatályos Btk. 166. § (2) bekezdése, mind az elbíráláskor hatályos Btk. 160.§ (2)

bekezdése alapján 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig tartó terjedő szabadságvesztés.

Vegyük sorra azokat az okokat, melyek a sértett halálához vezethettek volna a szakvélemények

alapján:

-mind a nem biztonságos anesztézia, (ketamin légzésleállást okozhat)

-mind a nem bizonyosan elégséges anesztézia következtében az égetéssel azonnal jelentkező fájdalom

hatására fellépő neurogén sokk veszélye,

-mind a lúggal szétmaratás következtében fellépő lehetséges folyadékvesztés,

-mind a lehetséges égési sokk,

-mind a fertőzésveszély és

-mind az altatott állapotban történő magára hagyás következtében esetlegesen bekövetkező

szövődmények és mellékhatások)(nyelv hátra csúszik-légút elzáródik, gyomortartalom belehelése,

szívritmuszavar)

Nem szükséges részleteiben megismételnem a beadványaimban előadottakat, rögtön a lényegre térek:

6. Az ítéleti tényállás a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja értelmében az iratok tartalma alapján

kiegészítésre, pontosításra szorul, ugyanis az a Be. 351. § (2) bekezdés b) pont II. fordulata alapján

részben megalapozatlan, mert hiányos.

-Törölni kell az ítéletben megállapított tényállásból a 2. o. alulról 2. bekezdés utolsó mondatát, mert

az se nem tartozik a vádhoz és nem is magyarázható semmivel, hogy miért tartotta fontosnak az

elsőfokú bíróság azt feltüntetni az ítéletben, hogy „mind a vádlottnak, mind a sértettnek volt már

házasságon kívüli kapcsolata” Hogy jön ez ide? Nem azért következett be a cselekmény, mert

korábban a vádlott, vagy a sértett már házasságon kívüli kapcsolatot is folytatott és kifejezetten el kell

kerülni azt az áldozathibáztató attitűdöt, amit ennek a mondatnak a leírása tükröz. Nem, nem kell

magára vetnie annak a nőnek, akinek volt házasságon kívüli kapcsolata. Ha egy nőt a jövőben

megtámadnak, vagy ha mint jelen ügy sértettjét bestiálisan módon megcsonkít a volt barátja, annak

azt kell üzenje ez az ítélet, hogy nem ő tehet róla, hanem kizárólag a tettes. Ezért nem szabad ezt a

mondatot feltűntetni az ítéletben. (Egyébként meg a pontosság kedvéért a sértett már hosszú ideje

külön élt, sőt elvált a férjétől, a vádlott viszont nem vált el, jelenleg is szeretőt tart, és ahogyan az az

elsőfokú tárgyalás ügyészi vádbeszédében is szerepelt: „Bene úr jelenleg is azt az életmódot folytatja

egy másik hölggyel, amit anno Renner Erikával is folytatott...”)

-Törölni kell a 2. oldal utolsó bekezdésének 3-5. sorában szereplő két mondat jelentős részét is, mert

megalapozatlan, hiszen ellentétes az iratok tartalmával, megállapítását az elsőfokú bíróság nem

indokolta, de legfőképpen nem is tartozik a vádhoz, így az ítéletben szerepeltetése szükségtelen. Való

7

igaz, hogy a 2007-es évfolyam-találkozó után érzelmi kapcsolat alakult ki a vádlott és a sértett között.

Ellentétben azonban az ítéleti megállapítással ez kifejezetten nem elsődlegesen szexuális kapcsolatot

jelentett (hiszen ebben a vádlottnak problémái voltak, ezért is fordult szakpszichológushoz) és

különösképpen nem arra tekintettel, hogy ez egy házasságon kívüli kapcsolat volt. Az ügy

szempontjából teljesen mindegy lenne az is, hogy hol bonyolították volna szexuális együttléteiket, ha

egyáltalán ez a megállapítás igaz volna. Felfoghatatlan, hogy miért tartotta szükségesnek az ítéleti

tényállásban ezt az elsőfokú bíróság szerepeltetni.

A totális elsőbírói érzéketlenségre egy másik példát is szeretnék megemlíteni. A sértett tanúkénti

meghallgatása során a tanács elnökének azt a kérdést sikerült feltennie az akkor már könnyes szemű

sértettnek, hogy okoz-e Önnek a sérülés a mindennapi életében bármiféle problémát?

"Szerintem aki ezt tette velem, az nem akarta, hogy többet férfivel legyek. Az illető ezt el is érte, mert

a sérülés következtében nincs hüvelyem. Folyamatosan járok műtétekre, hogy ezt megpróbálják

helyrehozni." - Ez egy Woody Allen filmben erős geg lenne, de ez a Fővárosi Törvényszéken történt.

-Beilleszteni szükséges az ítélet 3. o. alulról 9. sorába, azt követően, hogy „összekötötte hátul a

kezeit”: „megkérdezte a sértettet, hogy hol van a telefonja, majd miután a sértett megválaszolta, hogy

a kabátzsebeiben vannak, azokat magához vette.”

Beilleszteni szükséges az ítélet 3. o. alulról 4. sorába „a sértett jobb combjába” után, ahelyett a szó

helyett, hogy „először”, azt hogy „nem megállapítható sorrendben”.

-Pontosításra szorul a 4. oldal 1. sorában „a sértett alsó testét lemeztelenítette” helyett a sértetett

teljesen lemeztelenítette.

-Törölni kell az ítélet 4. o. 1. bekezdés 2. sor közepétől az 5. sor végéig. A helyes megállapítás: A lúg

égető hatása nyomban jelentkezett. A vádlott a teljesen öntudatlan, meztelen, lúggal a nemi szervén

megégetett sértettet a kutya pokrócába csavarva a díványon helyezte el, ülő testhelyzetben. Ezután a

lúg nyomait a lakásból gondosan eltüntette.

Ezt picit részletesebben is kifejtem: A sértett lemosása vonatkozásában az ítélet az iratokban

fellelhető bizonyítékokkal ellentétes megállapításokat tett, illetve abból a megállapított tényből, hogy

a fürdőszobában állt a víz, további tényre helytelenül következtet, amikor megállapította, hogy

seblemosás egyáltalán történt. Tette mindezt úgy, hogy az így megállapított tényt semmilyen adat

nem támasztotta alá, pusztán a bíróság feltevése állt szemben az azzal ellentétes konkrét adatokkal,

melyek vélhetően elkerülték az ítélkező tanács figyelmét, hiszen indokát annak sem adta, hogy mégis

miért az alá nem támasztott feltevést fogadta el.  Semmiféle lemosás nem történt! Ezzel a

megállapításommal, pusztán helyes logikai következtetés útján a vádlott védője is egyetért, bár ez a

legkevésbé komoly érvem.

A szakértői válaszokból azt is megtudhattuk, hogy HA lett volna vizes lemosás, annak semmiféle, a

sérülést befolyásoló értelme nem lett volna, ráadásul egyértelmű, hogy a vádlott nem is azért ment be

a sértetthez, hogy lehetőleg minél kisebb sérülést okozzon és azt is pontosan tudta a szakmájánál

fogva, hogy értelmetlen is lenne vizes lemosást alkalmazni. Az ítélet kamillateára vonatkozó

megállapítása szintén teljesen megalapozatlan. Mintegy 15 ember járt az elkövetés színhelyén a

bűncselekményt követően még aznap. A sértettre rátaláló barátok hárman, a sértett gyermekei,

mentősök hárman, nyomozók és helyszínelők. Legtöbbjüket kihallgatták. Sehol nem kerül említésre,

hogy kamillaillat lett volna, márpedig igencsak jellegzetes a kamilla illata és napokig lehet érezni. A

rendőri jelentések, helyszíni szemle jegyzőkönyvek kötelező eleme kellett volna legyen, ha ilyet

észleltek volna. Abból, hogy az előző napon a sértett által a beteg gyermekének főzött kamilla ki volt

borulva, épp úgy nem lehet kamillás kezelésre következtetni, minthogy abból, hogy a szintén

felborult ruhaszárító állványból nem lehet azt következtetni, hogy az elkövető vadul teregetett.

8

Álláspontom szerint se vízzel, se kamillateával a sértetten okozott sérüléseket a vádlott nem mosta le,

és a betakarásnak sem az érzelmi kötődés volt az oka és nem is a sértett állapota romlásának

megakadályozása érdekében történt, mert ha ez lett volna a vádlott szándéka, akkor orvosként módja

lett volna ezt valóban biztosítani.

Megjegyzem, hogy nem itt és nem most kívánok azzal a körülménnyel foglalkozni, hogy ez a

lemosás téma helytelenül került az elsőfokú bírósági tárgyaláson jegyzőkönyvezésre, a jegyzőkönyv

érdemben pont az ellentétét tartalmazta annak, ami elhangzott és aztán az enyhébb minősítést a

hibásan jegyzőkönyvezett mondatokkal indokolta a bíróság.

-Törölni kell az ítélet 4. o. 2. bekezdéséből azt a kitételt, „hogy cselekményét rablásnak álcázza”.

Mivel a telefont a vádlott a sértettől még az altatás előtt vette el, ezt az ítélet 3. o. 9. sorába már

beilleszteni indítványoztam, így nyilvánvalóan innen pedig törölni szükséges. Egyedül a laptop az,

amit az eszméletlen sértettől vett el a vádlott, minden más tárgy és irat elvétele megtörtént az altatás

előtt.

-Beilleszteni szükséges a 4. o. 2. bekezdés 4. sorába, azután, hogy 8 óra 30 perc körüli időpontban

távozott a lakásból, a sértettre kulccsal rázárta az ajtót és visszament a munkahelyére.

-Beilleszteni szükséges a 4. o. 3. bekezdésébe, hogy 12 óra körüli időpontban barátja, barátnője,

illetve volt férje és annak kollégája megjelentek a lakásnál, ahova volt férje kulcsával jutottak be. A

sértett gyermekei közül lánya leghamarabb 15 óra 15 perckor, fia 17 óra 30 perckor találhatott volna

rá a sértettre.

-Beilleszteni szükséges a 4. o. 4. bekezdés utolsó előtti sorába, hogy az égési sérülések a sértettnél

maradandó fogyatékosságot és súlyos egészségromlást okoztak, azonban a sértett halála

bekövetkezésének elmaradása a véletlennek és a szerencsének volt köszönhető. A sértett az altatásnál

használt ketamin és midazolam miatt

-mind a nem biztonságos anesztézia, (légzésleállás)

-mind a nem bizonyosan elégséges anesztézia következtében az égetéssel azonnal jelentkező fájdalom

hatására fellépő neurogén sokk veszélye,

-mind a lúggal szétmaratás következtében fellépő lehetséges folyadékvesztés,

-mind a lehetséges égési sokk,

-mind a fertőzésveszély és

-mind az altatott állapotban történő magára hagyás következtében esetlegesen bekövetkező

szövődmények és mellékhatások (nyelv hátracsúszik - légút elzáródik, gyomortartalom belehelése,

szívritmuszavar)

miatt tartósan, órákon át életveszélyben volt. A vádlott -aki égési osztályon dolgozó orvos- tudata

átfogta a sértett halála bekövetkezésének reális lehetőségét, tisztában volt az általa használt szerek

hatásmechanizmusával és azokkal a további életveszélyes kockázatokkal, melyekkel az általa

elkövetett cselekmény együtt járt. A vádlott egyenes szándéka pusztán a sértett megcsonkítására

irányult, azonban az általa kétséget kizáróan felismert halálos veszéllyel szemben közömbös volt.

Ezt részletesebben is megindokolom: Az iratok tartalma alapján megállapítható, hogy a sértett gyors

orvosi ellátáshoz jutása csakis a véletlennek, a szerencsének, és a vádlott zaklatásairól tudó aggódó

barátok, hozzátartozók segítségének tudható be. Az, hogy a lelkiismeretes barátok amint észlelték,

hogy a sértett nem jelent meg a munkahelyén és a telefonja is ki van kapcsolva, és ezért azonnal a

lakáshoz siettek,  nem volt törvényszerű és előre látható. Azt, hogy már déli 12 órakor bemennek a

lakásba, és a vádlott által beadott, kábítószernek minősülő altatóktól még kába, de már tudatánál lévő

sértettet azonnal orvosi ellátáshoz segítették, a mindent előre kitervelő és előkészítő vádlott

semmiképpen nem tervezhette meg, nem számolhatott vele. Ezen a napon, amely átlagos keddi

9

hétköznap volt, az iskolából, illetve edzésről hazajövő gyermekek találtak volna rá a sértettre,

minthogy senki más nem járt fel rendszeresen abba a lakásba. A sértett gimnazista

lánygyermeke, Holles Flóra leghamarabb kb. 15.15 órakor, de rendszerint inkább 19 óra tájban

szokott hazaérni, míg a sértett fia, Holles Dénes, edzéséről mindig 17.30 óra után ért otthonába, tehát

csak mintegy 3 óra 15 perc - 5 óra 30 perccel később a tényleges megtalálási időponthoz képest. Ha

az aggódó barátok nem avatkoznak közbe, akkor a sértett kamaszgyerekei órákkal később találtak

volna csak rá az addigra esetleg már elhalálozott, vagy menthetetlen állapotba került édesanyjukra.

 

Semmiképpen sem állítható ennek a fordítottja, azaz hogy a vádlott által előre gondosan eltervezetten

elkövetett cselekménybe volt belekalkulálva, hogy a sértett az elkövetés után 3 és fél órával már a

kórházban lesz. A vádlott ugyanis azzal számolhatott, hogy az általa kb. 8.30-kor a lakásba bezárt,

elaltatott és lúggal megégetett sértettet minimum 6 óra 45 perccel, de lehet, hogy csak 9 órával

később találják majd meg. Ennél fogva különös jelentősége van annak, hogy a barbár támadás

nyomán végül kialakult eredmény vonatkozásában milyen jelentősége van annak az

időintervallumnak, -mintegy minimum 3 óra 15 percnek -, amennyivel hamarabb jutott orvosi

ellátáshoz a sértett, mint amire az elkövető számíthatott. Nyilván erre kategorikus válasz nem adható,

de egyértelmű, hogy ez menthette meg a sértett életét.

 

Az ítélet indokolása még az alábbiakkal egészítendő ki.

Előre kitervelés: A becsatolt futási útvonalakból, fecskendők, lúg és altatók beszerzéséből, melyből a

kábítószerek beszerzését alaposan konspirálni is kellett, az azonnali erőszakos telefonelvételből, saját

második telefon előzetes beszerzéséből nyilvánvaló, hogy cselekményét a vádlott előre kitervelte. A

lúgról azt kell tudni, hogy a savval szemben a lúg hatására nem keletkezik pörkképződés a bőrön, ami

a sav esetén megakadályozza a maró anyag mélyebbre jutását. Lúg esetén a folyadék akadálytalanul

halad a szövetek mélyére, ezzel sokkal súlyosabb roncsolódást előidézve. Bene Krisztián, a Bethesda

Gyermekkórház égési osztályának akkori orvosa, a Budai Irgalmasrendi Kórház főigazgatója ennek

biztos tudatában választott lúgot.

Második telefonjának megvásárlásáról még a saját apja sem tudott, ezért vallotta azt, hogy betörtek a

fia rendszerébe, később maga a vádlott ismerte el, hogy a belépés saját másik eszközéről történt.

A futási útvonalak kapcsán, (melyek a szakítás előtt soha nem vezettek a sértett lakhelyén, az óbudai

San Marco utcán keresztül, a szakítás után pedig teljesen véletlenül rendszeressé vált egy arra tett

kitérő) a vádlott nem tagadta, hogy azok valóságosan megtörtént futások, hanem azt írta

beadványában, hogy futásainak csak kb. 1 % vezetett arrafele, (amerre semmi egyéb keresnivalója

nem volt). Ez kb. olyan védekezés, mintha a halálos gázoló azzal védekezne, hogy több ezer

gyalogost nem gázolt el, csak egyet.

Nyilván az Ítélőtáblának meg kell indokolnia, ha egyetért velem, hogy miért kell megállapítania

egyes minősítő körülményeket, mint a

védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetést,

különös kegyetlenséget,

felfegyverkezve elkövetést,

jelentős érdeksérelem tényét is.

Én ezt beadványaimban korábban már megtettem, most nem óhajtom megismételni.

*

7. Egész más gondolat: A cikkek úgy írnak erről az esetről, hogy Renner Erika sértettet B. Krisztián

lúggal leöntötte. Mi ez? Feje tetejére állt a világ?

10

A vádlott egy orvos és a bűncselekmény 4 évvel ezelőtti elkövetése óta orvosként végigdolgozhatta

ezt az időszakot. Az Orvosi Kamara nem függesztette fel és az a sok száz beteg, akiket azóta kezelt,

kisgyerekeket! és azok szüleinek fogalma nem volt arról, hogy aki a család legfontosabb kincsét épp

kezeli, az az a lúgos orvos, aki teljesen gátlástalan, és aki képes lenne megölni azt, akire haragszik.

Ez nagyon nincs rendjén!

A betegjogi törvényt sérti a hivatásával visszaélő orvos nevének eltitkolása.

Ezért fordulhatott elő az, hogy a Terézvárosi Önkormányzat képviselői nem tudhatták, hogy dr. B.

Krisztián az a dr. Bene Krisztián, aki ellen már 3 éve folyt büntető eljárás egy brutális

bűncselekménnyel kapcsolatban, és aki ellen már másfél éve vádat emeltek, és így kötöttek vele

szerződést gyermekek gyógyítására.: "„Terézváros önkormányzata megdöbbenéssel értesült a

sajtóban megjelent hírről, hogy a kerületben gyermekorvosi praxist kapott B. Krisztián azonos azzal a

médiában megjelenő férfival, akit a volt szeretője elleni bestiális támadással vádolnak. Az

önkormányzat mélységesen elítéli a bűncselekményt és elkövetőjét – bárki legyen az.” 

B. Krisztián 2015. októberében kötött előszerződést egy nyugdíjba vonuló gyermekorvos praxisának

megvásárlására, az ehhez szükséges összes jogi és egyéb feltételnek megfelelt, azt a hatóság is

engedélyezte. Ezek alapján döntött úgy a képviselő-testület, hogy egészségügyi ellátási szerződést köt

vele, ha a szükséges engedélyeket beszerzi. A képviselők előtt ekkor sem volt ismert, hogy a

korábban nyilvánosságot kapott bűncselekmény elkövetésének gyanúja B. Krisztiánnal szemben

fogalmazódott meg. A fenti nyilatkozattal Terézváros képviselőtestülete kinyilvánította: nem kíván

ilyen súlyos bűncselekmény első fokon elítélt vádlottjával együtt dolgozni, továbbá azt is, hogy

amennyiben az orvos a szerződés előtt nem hallgatta volna el, hogy ellene büntetőeljárás folyik,

biztosan nem szavazza meg korábban a képviselő-testület a kft-vel a szerződést.

A betegnek joga van megfelelő módon tájékozódni állapotáról, orvosáról, az őt alkalmazó kórházról,

amely ismeret kihat az egészségügyi állapotára. Ha a saját Orvosi Kamarája nem függeszti fel egy

ilyen bűncselekmény gyanúja esetén, akkor a betegek joga meg kell előzze az orvos személyiségi

jogait. Ki kell írni a nevét! Mindenkit megillet az ártatlanság védelme, de az orvosáról tudnia kell a

betegeknek, hogy az kicsoda. Ha a Kamara felfüggesztette volna, ha nem dolgozhatott volna

orvosként, akkor joga lett volna ahhoz, hogy ezt a 4 évet B. Krisztiánként végigbujkálja a sajtóban.

Bene Krisztián tevékenysége megsértette a hippokratészi orvosi esküt is, amelynek letétele nélkül

orvos nem kapja meg a diplomáját.

„Tehetségemhez és tudásomhoz mérten fogom megszabni a betegek életmódját az ő javukra, és

mindent elhárítok, ami ártana nekik... Minden házba a beteg javára lépek be, s őrizkedni fogok

minden szándékos károkozástól, különösen férfiak és nők szerelmi élvezetre használatától… Ha ezt

az eskümet megtartom és nem szegem meg: örvendhessek életem fogytáig tudományomnak, s az

életnek, de ha esküszegő leszek, történjék ennek ellenkezője” – így szól az ókori, ma is alapelvnek

számító eskü.

Bene Krisztián megsértette az Orvosi Kamara Etikai Kódexének alapelveit is.

 

Az orvosi szakmától mindössze 5 éves eltiltás esélyt adna a vádlottnak, hogy börtönbüntetése után

visszatérjen a szakmába, amennyiben bármelyik egészségügyi intézmény ilyen orvosra tartana igényt.

Ilyen cselekmény elkövetőjével szerintem egyetlen állami, vagy magán kórház sem azonosulhat.

Ezzel bármilyen egészségügyi intézmény alapjaiban sértené meg az Orvosi Kamara Etikai Kódexét.

Sajnos azonban tudjuk, hogy Bene Krisztiánnak azonnal lenne állása, pontosan azért, ahogyan a világ

legfiatalabbjaként egy kórház főigazgatójává válhatott és azért is, mert nyilván nem számolna be

múltjáról, amikor beadja az életrajzát, ahogy nem számolt be a Terézvárosban sem. Nagyon nagy baj

az, hogy arra teremtett esélyt az elsőfokú ítélet, hogy majd betegek kerüljenek egy olyan ember kezei

közé, aki ilyen tettre volt képes. Ezek a betegek, csakúgy mint az orvost alkalmazó intézmények nem

11

fogják azt tudni, amiről ma itt szó van. Nem is sejtik, hogy aki vizsgálja őket az egy bestiális

csonkító, ha épp olyanja van.

Az elsőfokú bíróság úgy gondolta, hogy egy olyan bűncselekményt követően, amelyet a vádlott

orvosi, mi több, égési osztályon szerzett ismereteit felhasználva követett el különösen kegyetlenül és

aljas célból, az az ember pár év múlva égési sérült gyerekeket kezelhet, vagy nők egészségügyi

sorsáról dönthet.

A vádlottat nem tartotta vissza intézményvezetői felelőssége sem: sőt az általa vezetett kórházat

alibiként használta fel egy súlyos bűncselekményben, kórházi munkahelyein hozzáfért orvosi

eszközökkel és magánszemély által be nem szerezhető orvosi készítményekkel bűntettet követett el.

Hidegen hagyták az általa pontosan ismert, halálos veszélyt hordozó orvosi következmények, sőt nem

számított neki, hogy elveszti magas társadalmi pozícióját, egzisztenciáját, nem számított öt

felneveletlen gyermeke sem.

A vádlottnak új társa, a tanúként a bűntett után három évvel meghallgatott Gera Noémi sem számított.

Azt hazudta neki korábban, hogy már elvált és a meglepett hölgyet egy válasza után az elsőfokú

tanács elnöke igazította ki, hogy rosszul tudja a vádlott családi állapotát, ő még házas, nem vált el. A

vádlott így a széles sajtónyilvánosság előtt képes volt megalázni új partnerét is.

Ezért aztán tájékoztatom a jelen ügyről tudósító médiumokat arról a jogi álláspontomról, hogy

vegyék figyelembe az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. (144) Törvénynek a beteg jogairól és

kötelezettségeiről szóló II. fejezetét, mert azzal ellentétes, ha nem írják le Bene Krisztián

gyermekgyógyász teljes nevét az eljárásról szóló cikkekben.

A betegjogokról szóló fejezet kimondja, hogy:

Mindenkinek joga van olyan ismeretek megszerzéséhez, amelyek lehetővé teszik számára az

egészsége védelmével és fejlesztésével kapcsolatos lehetőségek megismerését, valamint megfelelő

tájékoztatáson alapuló döntését az egészséggel kapcsolatos kérdésekben.

Egy kezelés alatt, vagy a jövőben kezelés előtt álló nőnek, gyermeknek és családtagjainak, tehát a

közvéleménynek joga van tudni, hogy Bene Krisztián az az orvos, aki ha úgy alakul, akkor erőszakkal

bekábítószerez és eszméletlen állapotban lemeztelenít és lúggal megcsonkít, majd kirabol.

A nagy nyilvánosságban olvasható hírek, az ott megadott Irgalmasrendi Kórház neve, az orvost a

főigazgatói funkciójával egyértelműen meghatározó monogrammja alapján a kollégái számára

könnyűszerrel beazonosítható, de ez önmagában elégtelen az Egészségügyi Törvényben foglalt,

mindenkire érvényes betegjog maradéktalan teljesüléséhez. Ahhoz az szükséges, hogy ki kell írni

teljes névvel az elítélt Bene Krisztián nevét.

Bízom benne, hogy a jogerős ítéletben írtak több, mint elegendőek lesznek ahhoz, hogy a betegjog

alapján a mindenkori páciensek bizalma megrendüljön Bene Krisztiánban, és amely bizalmat az

Etikai Kódex is az alapelvek közé sorol. Bene Krisztián neve a betegjogra vonatkozó passzus alapján

nem eltitkolható, senki nem köteles azt kockáztatni, hogy a brutális bűncselekmény miatt elítélt

gyermekorvos akár csak kapcsolatba kerüljön bárkivel: nőkkel és gyermekekkel.

Így Bene Krisztián nevének ismerete közügy és alapvető betegjog. Orvosok elleni bírósági eljárás

speciális kivételt képez hivatásuk felhasználásával elkövetett szándékos életellenes, vagy életveszélyt

okozó bűncselekmények esetén, amennyiben az orvosi működésük nincs betiltva: a gyanúsított vagy

elítélt inkognitójára vonatkozó törvényt felülírja a betegjog. Az egészséghez és sérthetetlenséghez

fűződő alapjogunk felette áll minden más jognak. Az orvos nem magánszemély betegei előtt.

Magánemberré akkor válik, ha felfüggesztik állásában.

A gyógyítás a legfelelősségteljesebb szakma, csak a felelősség társadalmi számonkérésével érhetjük

el, hogy ilyen durva és aljas tettek ne történhessenek meg, és minden orvosnak, akiről ilyesmi kiderül,

számolnia kell azzal, hogy szakmai hitelét és neki adható bizalmát elveszti. Meg kell előzni, hogy

ilyen orvosok mögött a szakma cinkosan összezárjon.

12

Sokan kénytelenek szakmát váltani életük során, nem egy közülük 5-6 éves egyetemi tanulmányokkal

megalapozott hivatást. Mindenféle bűncselekmény nélkül kényszerülnek több éves állásvesztésre,

vagy végleges pályaelhagyásra pusztán munkaerő-piaci helyzet miatt. Az orvosi diploma sem

predesztinál örökérvényű hivatásra: a szakma előírásait minden nap a legnagyobb mértékű alázattal

kell ellátni. Egy orvosi szakmától végleges eltiltás nem kelthet együttérzést senkiben, egy ilyen

döntés a mindenkori beteg-orvos bizalmat állítja helyre. Orvosi diplomával is kereshetnek más

szakmát ezek az elítéltek, ha arra méltatlannak bizonyultak. A féltékenységből, orvosi tudását

felhasználva egy nőt brutálisan csonkoló és életével játszadozó Bene Krisztián, valaha gyermekorvos,

sem kerülhet orvosi minőségben soha gyerekek és nők közelébe, sőt mindenkori párkapcsolatai saját

biztonságuk érdekében kell, hogy felfogják Bene tettének súlyát. Távoznia kell az orvosok sorából.

Az orvosi foglalkozástól való végleges eltiltás indokolt.

*

Csak az említés szintjén hozom fel, amit beadványomban már jeleztem: a sértett polgári jogi igénye

elbírálásra vár. Megjelöltem, hogy milyen jogelvek és konkrét jogszabályhelyek miatt kötelező ebben

dönteni.

A bűnügyi költségről szóló rendelkezés kiegészítésre szorul, a sértett által korábbi jogi

képviselőjének megfizetett díjának és költségének a vonatkozó rendeletben limitált összegével.

Ugyan a Kúria a múlt héten egy csapásra kiüresítette a Be. 327. § (2) bekezdését azzal, hogy a

bűnszervezetben elkövetett bűncselekmény miatt 13 év fegyházbüntetést kapott vádlottat házi

őrizetbe engedte, én mégis azt kérem, hogy az Ítélőtábla az eddigi töretlen bírói gyakorlatra

figyelemmel az ítélethozatalkor rendelje el a vádlott előzetes letartóztatását is. A nyilvánvaló okait

ezen indítványomnak korábban már megjelöltem, csak két adalék:

-Ősszel napvilágot látott, hogy a vádlott árulja az orvosi praxisát, azaz nem arra készül, hogy

felmentett vádlottként hivatását folytatja, sokkal inkább arra, hogy megteremtse annak anyagi bázisát,

hogy megszökhessen.

-A sértett két éve személyi védelem alatt áll, mert a vádlott még az előzetes letartóztatásból való

szabadulás után is kereste vele a kapcsolatot. Ez a tény valahogy hiányzott az elsőfokú bíróság elé

került aktából…A sértett biztonságérzetét csak az fogja visszaadni, ha nem őt, hanem a vádlottat

fogják majd szigorúan őrizni és ezért nem neki kell majd minden nap jeleznie a rendőröknek

részletesen a programját, amit tesz már több, mint 750 napja!

*

 

A Fővárosi Főügyészség Bfel. 4929/2013/38. számú fellebbezése, mely a 3 napos gondolkodási időn

belül végül megszületett, megteremtette a törvényes lehetőségét, hogy a másodfokon eljáró Ítélőtábla

a korábbi ítéletnél súlyosabb joghátrányt állapítson meg. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség BF.

480/2016/1-I. számú átirata az ügyészi fellebbezést helytálló indokainál fogva fenntartotta.

 

Sértetti képviselőként egyetértek azon Fővárosi Főügyészségi megállapításokkal, hogy

 

-a Fővárosi Törvényszék a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján okszerűen vont következtetést a

vádlott bűnösségére, 

-az elsőfokú bíróság tévedett az alkalmazott joghátrány mértékének meghatározásakor, mert az nem

igazodik a vádlott személyében rejlő cselekmény társadalmi veszélyességéhez, az eltúlzottan enyhe, 

-az elsőfokú bíróság nem kellő súllyal értékelte a vádlott által elkövetett cselekmény kirívó

súlyosságát, azt, hogy a sértett életminőségében jelentős, döntően visszafordíthatatlan változások

álltak be a vádlott által elkövetett cselekmény következtében, 

13

- az I. fokú bíróság által alkalmazott joghátrány a vádlott vonatkozásában kellő visszatartó erőt nem

jelent, az nem minősíthető tettarányosnak, a súlyosító körülmények jelentős hányadára tekintettel a

középmértéket meghaladó szabadságvesztés kiszabása indokolt. 

 

Egyetértek azon Fővárosi Fellebbviteli Főügyészségi megállapításokkal is, hogy 

 

-az elsőfokú bíróság nem követett el perrendi szabálysértést, 

-a törvényszék a vádlotti védekezés elvetésének érveit logikusan és kellő részletességgel fejtette ki, 

-a gyógyítani hivatott orvos foglalkozású vádlott úgy használta fel a szakmai ismereteit a cselekmény

elkövetésére, hogy annak indítéka nemcsak a büntetőjog szabályai, hanem a közfelfogás szerint is

aljasnak minősíthető és a sértett hátralévő életében az életminőségében, a nőiségében

visszafordíthatatlan károsodást idézzen elő. A büntetés céljának eléréséhez a középmértéket

lényegesen meghaladó, a halmazati büntetés felső határához közelítő tartamú *börtönbüntetés*

alkalmazása indokolt. 

 

Sajnos azonban álláspontom szerint az elsőfokú bíróság 

  

-(i) egyrészt a tényállást nem derítette fel kellően, (Be. 351. § (2) bekezdés b) pont) 

-(ii) másrészt egyes helyeken az iratokkal ellentétes megállapítások lelhetőek fel a tényállásban, (Be.

351. § (2) bekezdés c) pont) melyek vonatkozásában nyilván semmilyen indokolást az elsőfokú

bíróság nem eszközölt, illetve bizonyos megállapított tényből következtet további tényre helytelenül,

(Be. 351. (2) bekezdés d) pont) 

-(iii) harmadrészt még a megállapított tényállás alapján sem helyes a bűncselekmény jogi minősítése, 

 

 így az ezzel ellentétes ügyészi megállapítások tévesek. 

 

* 

Az első fokú bíróság álláspontom szerint helyesen vont le következtetést a vádlott bűnösségére, és

kellő indokát is adta annak, hogy miért a vádlott az a személy, aki ezt a bűncselekményt a sértett

sérelmére kétséget kizáróan elkövette. A bűnösség kérdésében tehát az ítélet megalapozott.

* 

A Be. 352. § (1) szerint Megalapozatlanság [351. § (2) bek.] esetében a másodfokú bíróság 

a) a tényállást kiegészíti, illetőleg helyesbíti, ha a hiánytalan, illetőleg a helyes tényállás az iratok

tartalma, ténybeli következtetés vagy a felvett bizonyítás útján megállapítható. 

 

Álláspontom szerint az elsőfokú bíróság tényállás felderítési kötelezettségét (Be. 75. § (1)) nagyrészt

megfelelően végrehajtotta, azonban megalapozott tényállást csak a másodfokon elrendelt bizonyítás

eredményeinek felhasználásával lehetséges megállapítani: 

 

A szakértők által adott válaszok nagyon határozottan, félre nem magyarázhatóan támasztják alá a

sértett tartós, több okból fennállt életveszélyes állapotát. Az iratokban fellelhetőek voltak azon

bizonyítékok is, melyekkel az elsőfokú ítélet nem foglalkozott, miszerint a sértett halálának be nem

következése a véletlennek volt köszönhető, mert a reális lehetőség meg volt erre a sajnálatos

kimenetelre is. 

  

A tényállás általam korábban felvetett hiányosságai következtében kialakult megalapozatlanságot a

bizonyítás felvételével az Ítélőtábla kiküszöbölte a másodfokú eljárásban. Az új bizonyítékok

tárgyalás anyagává tételével az eljárás megnyugtatóan lezárható. Érdemi nyitott kérdések nem

maradtak.

* 

14

 

Maga a bűncselekmény motivációja, a támadott testtájék valóban arra mutat, amit az elsőfokú bíróság

ítéletében is kifejtett, miszerint a támadó kizárólag olyan személy lehetett, aki érzelmileg kötődött a

sértetthez. Nem értek azonban egyet azzal az állásponttal, miszerint a kábító hatású injekciók

beadásának a célja a fájdalomcsillapítás volt, a fent említett érzelmi kötődés okán.

Valójában, amennyiben ezt a „beavatkozást” fájdalomcsillapítás nélkül végzik, úgy az szörnyű

fájdalommal jár, aminek hatására a sértett hangosan ordít, mi több még megkötözve is hevesen

védekezik. Ebben az esetben az elkövető egyrészt könnyen a helyszínen lelepleződhetett volna,

másrészt nem biztos, hogy egyáltalán végre tudta volna hajtani a bűncselekményt, hiszen a sértett

egészen biztos, hogy védekezett volna. Nem beszélve arról, hogy egy védekező, kapálózó nőt

elképzelhetetlen úgy precízen a nemi szervén lúggal szétmaratni, hogy se saját magára, ruházatára

egy csepp lúg ne menjen rá, se a helyszínen nyom ne maradjon. A vádlott valós szándéka tehát az

altatással az volt, hogy a gondosan eltervezett bűncselekmény elkövetését egyáltalán lehetővé tegye

és módja legyen a gyors lelepleződés elkerülése érdekében nyugodtan „dolgozni”.

Az életveszély nem csak az égési seb felület nagyságával, de annak helyével is összefüggésben áll: a

nemi szerv és környékén a test érzőideg beidegződése a legsűrűbb, tehát az ott kiváltott fájdalom, így

az azzal járó sokkhatás sokkal erősebb.

Az áldozat kezelése a támadás után négy évvel, mai napig is tart, plasztikai műtéteken is átesett. A

támadást követő hónapokban az eleven húson végzett kötözések során embertelen kínokat állt ki, napi

vegetatív testműködése a roncsolódott, hiperérzékeny testfelületeken át folyt, hüvelye fél év elteltével

összehegesedve elzáródott, szexuális élete az élete végéig korlátozódott. Ennek tudatában azt teljesen

ki lehet zárni, hogy az elbódítással járó támadás azt a célt szolgálta volna, hogy Bene az egykor

szeretett áldozatának a legkisebb fájdalmat okozza. A combba beadott bódító injekció kizárólag az

áldozat magatehetetlenné tételére irányult.

A teljesen lemeztelenített nő pokróccal betekerése, hogy rátalálásakor teste mások előtt elfedve

legyen, a másokkal szexuális életre képtelenné tétele arra utal, hogy az elkövető beteges szintű,

szexuális jellegű, kizárólagosnak tekintett birtokló érzést táplál áldozata iránt, akit a tettes szerint

büntetni jogosult.

 

*

A Be. 2. § (1) és (2) bekezdés értelmében a bíróság az ítélkezés során törvényes vád - a vádemelésre

jogosult a bírósághoz intézett indítványában meghatározott személy pontosan körülírt, büntető

törvénybe ütköző cselekménye miatt a bírósági eljárás lefolytatását kezdeményezi - alapján jár el.

 

A 2. § (4) bekezdés azt is kimondja, hogy a bíróság köteles a vádat kimeríteni, a vádon túl nem

terjeszkedhet, de nincs kötve a vádlónak a vád tárgyává tett cselekmény Btk. szerinti minősítésére, a

büntetés kiszabására vagy intézkedés alkalmazására vonatkozó indítványához. Ennél fogva tehát

nincs akadálya annak, hogy a bíróság a vád tárgyává tett, abban pontosan körülírt cselekményt a

vádló jogi álláspontjától eltérően minősítse, vagy olyan bűncselekményben is kimondja a vádlott

bűnösségét, amelyre az ügyész kifejezetten nem tett indítványt.

A bíróság a vád tartalmához a személy és a tényállás tekintetében van kötve. A vád tartalmát pedig

azok a tények alkotják, amelyeket az ügyész a vád előterjesztésekor, vagy módosításakor, mint

megtörtént eseményt előad. A jogi minősítés a bírói értékelés körébe tartozik.

 

Álláspontom szerint az elsőfokú bíróság nem merítette ki a vádat, mind a vádirati, mind az elsőfokú

bíróság ítéletében megállapított tényállás számos más bűncselekmény tényállási elemeit tartalmazza,

amelyek esetében a védett jogtárgy teljesen elkülönülő volta miatt nem lehet szó sem beolvadásról,

sem pedig büntetlen elő vagy utócselekményről, még akkor sem, ha a megvalósult bűncselekmények

a cél-eszköz viszonyában állnak. Nem látszólagos a halmazat.

15

*

A szankcionálni elmulasztott, vagy nem helyesen minősített egyéb bűncselekmények közül melyeket

korábban írásban megjelöltem, most csak kettővel kívánok foglalkozni. Ennek terjedelmi okai

vannak, tehát az írásban megjelölt és becsatolt igényünket abban a vonatkozásban változatlanul

fenntartom, hogy magánlaksértés, zaklatás, kábítószer birtoklás, okirattal visszaélés, készpénz-

helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés miatt is a büntetőjogi felelősségre vonásnak van helye,

legfeljebb komolyabb jelentősége ezeknek a bűncselekményeknek nincs azok mellett, amiket a

vádlott még elkövetett.

 

Rablás avagy kifosztás?

Az ítéletben a vádlott vagyoni elleni bűncselekményét az elsőfokú bíróság kifosztásnak minősítette.

Álláspontom szerint ennek oka, hogy e körben is bizonyos megállapított tényből helytelenül

következtetett további tényre. (Be. 351. (2) bekezdés d) pont)

A vádlott, hogy cselekményét rablásnak álcázza, magához vette a sértett fiának laptopját és a sértett

két mobiltelefonját, melynek együttes értéke 250 ezer Ft. (ítélet 4. oldal 2. bekezdés)

Ha az elkövető által a más bűncselekmény véghezvitele során alkalmazott erőszak kifejtésének az

időpontjában is fennállott a dolog elvételére irányuló célzat, vagyis az erőszakos magatartás

tanúsításának a célja a dologelvétel lehetővé tétele, vagy ennek megkönnyítése volt, akkor az

elkövető nem a kifosztást, hanem a rablást valósítja meg.

 

Az első kérdés az tehát, hogy a vádlott akár a bűncselekmény megkezdése, vagy akár az altatás előtt

tudta-e már, hogy el fogja venni a sértett értékeit, vagy ezt csak azt követően határozta el? Nos erre a

cselekedeteiből következtethetünk és ez gyorsan megválaszolható ténykérdés, hiszen még nem volt 1

perce a vádlott a sértett lakásában, amikor a telefonokat már elvette. Sőt a telefonokat nem is elvette a

sértett által már őrizete alatt nem tartott holmijai közül, hanem megkérdezte a megfélemlített és

letepert sértettől, hogy azokat hol találja, rögtön a lakásba bejutás után és kivette a sértett

kabátzsebéből. (sértett 2013. március 14. napján tett vallomás 5. oldal) Sőt a sértett még ébren volt, a -->