,,Azért jönnek ide ezek a sivatagi cigányok, mert etetitek őket, bazdmeg!” – kapják meg naponta többször is a MigSzol Szeged önkéntes munkatársai, akik az állam helyett – illetve annak ellenére –, lokálisan kezelik a menekültkrízist. A csoport azon túl, hogy étellel, itallal, orvosi segítséggel és jogi tanáccsal segíti a migránsokat, a lakosság számára is tompítja a tömeges érkezéssel járó kellemetlenségeket. Egyik alapítójukkal, a civilben egyetemi oktatóként dolgozó Kékesi Márkkal beszélgettünk. Farkas Edina Lina interjúja.

Etetitek a sivatagi cigányokat? Gyakran kaptok ehhez hasonló reakciókat?
A szegediek, mint a magyarok általában nagyon sokfélék és sokféleképpen reagálnak, de egy hónap után azt tudom mondani, hogy pozitív irányba mozdul a mérleg nyelve. Kezdik megérteni, hogy nem azért vagyunk itt a placcon, mert baromi jó dolognak tartjuk, hogy az emberek tömegesen elindultak az életveszélyből a reménytelenségbe, a reménytelenségből a kitaszítottságba. Egyáltalán nem azt mondjuk, hogy ez a jelenség rendben van, nem foglalunk politikai álláspontot a migráció globális, európai vagy hazai kérdésében. Kicsit olyan elvek mentén működünk, mint a tűcsereprogram: ha nem is tudjuk megváltoztatni az adott helyzetet, legalább a körülményeken segítsünk és tegyünk meg mindent, hogy ne alakuljanak ki felesleges konfliktusok a lakosság és a menekültek között.

Idézem a lakosság egyik panaszát: ,,Ezek mindent összeszarnak.”
Ha én is arra kényszerülnék, hogy egy pályaudvar előtt aludjak, ahol nincs WC, akkor egy idő után én is a tér sarkába szarnék. A migránsok nem azért hagytak maguk után ürüléket, mert viccesnek tartották összecsinálni a teret, hanem azért mert erre kényszerültek. Szegeden éjszakára bezárják az állomást és a sokszor több száz menekült nemcsak fedél, hanem WC nélkül is maradt. El lehet képzelni milyen helyzet alakult ki pár nap után.  Ez amúgy közegészségügyi probléma volt, amit a mi esetünkben végül az önkormányzat oldott meg a mobilvécékkel, mobil csapokkal. A városházának köszönhetően kaptunk egy faházat, ahonnan ételt, italt tudunk osztani, van hely az orvosi segédeszközöknek és lett wifi is, ami óriási segítség nekünk és a menekülteknek is.

A másik  gyakori kérdés: miféle menekült az, akinek okostelefonja van?
2015-öt írunk.  Én csak e-migránsoknak hívom őket, pont amiatt, hogy szinte mindegyiknek van okostelefonja, ami nem jelenti azt, hogy mindegyik tele van pénzzel. Az okostelefon számukra a kapcsolattartás és legfőképpen a navigáció szempontjából kulcsfontosságú. Ha te is a zöldhatáron át próbálnál országról országra átjutni, akkor nincs mese: egy precíz, állandóan stabil navigációs rendszer kell, különben fogalmad sincs, hogy hol vagy.

Mi a véleményed azokról a felvetésekről, miszerint az Iszlám Állam a menekültekkel együtt juttat  be Európába terroristákat, hogy sok közöttük a csaló, az erőszaktevő?
A mi csoportunk próbál a radikális uszítás - és elnézést a sarkításért – a városi értelmiség lila köde között lavírozni.  Mindkettő ártó tud lenni, az egyik a gyűlöletkeltés, a másik a szemellenzős attitűd miatt.  Meg kell próbálnunk azoknak a félelmeit is megérteni, sőt komolyan venni, akik nap, mint nap elviselik a migrációs krízis következményeit, vagy akik az önkéntes munkájuk után nem tudnak visszavonulni a biztonságos, menekültmentes lakóhelyükre. Természetesen lehetnek a migránsok között fertőző betegek, bűnözők, terroristák, épp úgy, ahogy nálunk véletlenszerűen kiválasztott embercsoportok között is ugyanígy előfordulhatnak ugyanezek a helyzetek. A személyes tapasztalatom az, hogy a legtöbb menekültnek szüksége van a segítségre és egy létező szörnyűség elől menekül. Éppen ezért nálunk mindenkinek jár segítség, függetlenül attól, hogy akadhatnak közöttük olyan migránsok is, akik nem háborús övezetből jönnek, akik másnak vallják magukat, mint akik valójában. De minden olyan esetben, amikor tömegek megsegítése a cél, voltak, vannak és lesznek visszaélők. A potyautasok száma csökkenthető, de nem nullára.


Milyen állapotban érkeznek hozzátok a menekültek?
Az attól függ, hogyan utazott idáig.  Akinek van pénze, általában embercsempészekkel spórolja meg a gyaloglást vagy tömegközlekedést használ, aki pénztelen, az gyalogol. Az anyagiakon kívül sokat számít a külső is: akinek világosabb a bőre, tisztán tudja tartani magát, gond nélkül tud utazni tömegközlekedésen, aki koszos és még ráadásul sötétebb a bőre is, azt leszedik a hatóságok a járművekről.  A legszerencsétlenebbek több ezer kilométert gyalogolnak, így borzasztó fizikai és mentális állapotban érkeznek hozzánk. Ők már hetek óta a szabad ég alatt alszanak, a gyaloglástól hólyagok, rosszabb esetben elfertőződött sebek vannak a lábaikon, rovarcsípések borítják a testüket, mert erdőkben, mocsaras vidékeken jönnek keresztül. Lelkileg is megtöri őket az út, gondold el, milyen lehet mentőmellény nélkül egy többszörösen túlterhelt gumicsónakban vergődni a nyílt tengeren.

Mennyit kérnek az embercsempészek egy ilyen útért?
A migránsok elmesélései alapján 1000 eurót kérnek el egy húsz kilométeres útért cserébe a török és görög partok között. De az a helyzet, hogy nem csak az embercsempészek nyerészkednek a kiszolgáltatott sorsú embereken. Itt a placcon is voltak konfliktusaink olyan magántaxisokkal, akik több száz eurót kértek el egy Szeged-Budapest útvonalért.

Ők nem tudják, hogy a befogadó állomásig tartó utat ingyen tehetik meg tömegközlekedéssel ?
Mivel a BÁH-nál a regisztrációs folyamatnál egynyelvű papírt kapnak (néha ezt a civilek kiegészítik fordításokkal), a menekültek vajmi keveset tudnak a jogaikról, a lehetőségeikről. Ezt használták ki a magántaxisok, egészen addig, amíg mi határozottan fel nem léptünk az  üggyel szemben. Azóta a  menekülteket személyesen tájékoztatjuk a lehetőségeikről és arról is, hogy egy Szeged-Budapest útért maximum 200 eurónak megfelelő összeget kérhetnek tőlük a taxisok. Ha ezek után mégis a taxit választják, az az ő döntésük.

Amikor beleálltok ilyen szituációkba, nem féltek a megtorlásoktól,? Tekintve, hogy legutóbb Szegeden súlyosan bántalmaztak egy lányt csak azért, mert az hitték, hogy bevándorló a barátja?
Szóbeli inzultusok előfordulnak, de eddig nem kellett komolyabban félnünk. Egyszer volt nagyobb jelenet, amikor a Betyársereg nevű csoport megjelent. A rendőrséggel farkasszemet néztek húsz percig, aztán elmentek. De ez Szeged, amit nem lehet összehasonítani Budapesttel, ahol sokkal több a radikális, sokkal több a menekült, nem olyan pozitív a lakosság, az önkormányzat hozzáállása, mint nálunk.  A mi helyzetünk sokkal könnyebb, nem irigylem a fővárosi kollégákat.


Úgy vágtatok bele a menekültek megsegítésébe, hogy egyikőtök sem dolgozott előtte migránsokkal. Azóta kaptatok szakmai tanácsot, segítséget?
Eleinte voltak gyerekbetegségek, dilemmák, meg kellett tanulnunk úgy segíteni, hogy az a segítettnek is hatékony és jó legyen. Hogy ezeket orvosoljuk, többször egyeztettünk a Menedék Egyesülettel, együttműködünk Magyar Máltai Szeretetszolgálattal, a Vöröskereszt vezetőjével, a hatóságokkal is próbálunk minél kiegyensúlyozottabb viszonyt kialakítani, a Szegedi Tudományegyetem orvoskarával szintén szoros a kapcsolat. A dékán úr személyesen jött ki hozzánk a faházba és tartott egy alapszintű elsősegély tanfolyamot, kaptunk tőlük védőfelszerelést, náluk fertőtlenítik a kiosztott ágyneműket. Több nagy és kisegyház ajánlott fel adományokat, önkéntes munkát. Nem gondoltam, hogy ilyen mértékű összefogás fog kialakulni.

Megtaláltak benneteket a pártok is, ti viszont egyértelműen visszautasítottátok a DK adományait. Miért fontos számotokra, hogy politikailag függetlenek maradjatok?
Két dolgot csinálunk: segítünk az embereknek és ezen keresztül nagyon óvatosan és lassan formáljuk a migránsok kérdésével kapcsolatos közvéleményt, közgondolkodást. A téma, ami kapcsán változtatni szeretnénk, nagyon megosztó. Ha ebbe beemeljük a politikát vagy valamelyik pártot, akkor elfelejthetjük, hogy az emberek ellentétes véleményét közelebb hozzuk egymáshoz. Elengedhetetlen a függetlenségünk, mert hiszünk abban, hogy helyi szinten csökkenteni tudjuk a megosztás mértékét és látjuk, hogy bár kicsi lépésekben, de ez megvalósítható.

Kaptatok az elmúlt egy hónapban bármilyen állami támogatást?
Állami szinten nem kaptunk segítséget és egyetlen hivatallal nehéz az együttműködés, az pedig a BÁH.  Hetek óta próbáljuk megkérni őket arra, hogy jelezzenek nekünk, amikor a pályaudvar felé indítanak száz fő menekültet. Nem sikerült abszolválni a kérésünket és továbbra sem adnak ki információt arra nézve, hány migránsra számíthatunk és nagyjából mikor.

Szerinted meddig bírjátok energiával, emberrel, adománnyal, lélekkel? 
Szerencsére van egy viszonylag fix csapatunk és folyamatosan jönnek-mennek az önkéntesek. Az augusztus nehéz lesz, mert sokan elmennek nyaralni, de szeptembertől jönnek vissza a diákok és mivel az egyetem mellettünk áll, így nem félek az emberhiánytól. Adományokkal és pszichével jól állunk, ezen a héten lesz a második olyan csoportos beszélgetésünk, amikor egy szakember moderálásával kibeszélhetjük azt a sok tragédiát, amiket nap, mint nap hallunk a menekültektől.