A kurva anyád után nemigen vannak érvek, vagy bármi, az általában az utolsó, amit valakinek mondunk. Ahol ilyen indulatok vannak, ott a társadalom védtelen. Ahol viszont szilárd a közös minimum, ott a társadalom erős. 

Amikor először kattintottam az Origo cikkére a kölni támadásokról, először azt hittem, hogy némi LSD elfogyasztása után puccsot hajtott végre a Kurucinfo, esetleg a Harcunk brigádja, a Hírcsárdával kötve bizarr szövetséget. Megértem magam: a kölni események túl vannak azon, amit ép ésszel be tud fogadni egy európai normák közt, békében szocializálódott ember.

Fél napig nem adtunk hírt az NTRTE-n a kölni szilveszterről, mert nem akartunk kritikátlanul megosztani még olyan alapos szövegeket sem, mint amilyen például az Indexen Joób Sándor cikke volt. Viszont első döbbenetből károsat, átgondolatlant sem akartunk mondani. Éjjel háromra elfogadtam magamnak, hogy amit megfogalmaztam, az nagyjából rendben van, reggelre időzítettem, ezt:

“,,Megszólt az ügyben Angela Merkel is. A német kancellár szerint a jogállamnak kemény választ kell adnia a nők ellen elkövetett kölni támadásokra. A kancellár szerint mindent meg kell tenni azért, hogy a bűnösöket megtalálják, és származásukra való tekintet nélkül megbüntessék őket."

- Ennél korrektebbet nem is mondhatott volna, nem is vártunk tőle mást. A bűnös az bűnös, más nem számít, bűnhődjön bűne szerint. De ez nem lesz egy könnyű menet. Mert még ha a német jog képes is színvakon, a bűn arányában a bűnöst és csakis a bűnöst büntetni, ugyanez köznapi szinten még egy olyan kivételesen fegyelmezett népet, mint a német is próbára fog tenni. Mert teljesen érthető, ha az emberek féni kezdenek, ha gyanakvóvá válnak, ha inkább nem várják meg, hogy az, aki mellettük valamilyen arab jellegű nyelven beszél, most éppen jófiú, vagy sem.

Ezt sajnos leginkább a nem bűnöző emberek fogják megsínyleni, akik ránézésre, külső jegyeik, beszédük alapján lehetnének azok is. És minden jóravaló átlagpolgár is meg fogja szenvedni, aki egyfelől joggal fél, mert sérül a megszokott biztonságérzete, másfelől meg nem akar kirekesztő, gyanakvó ember lenni, hiszen német. Beláthatatlanul veszélyes spirál ez és nem csak a németeknek, mindnyájunknak iszonyú önfegyelemre lesz szükségünk, ha meg akarjuk őrizni az értékeinket. Hogy tiszteljük és elfogadjuk egymást, segítjük az elesetteket és faji, vallási vagy nemi alapon nem rekesztünk ki senkit.

Ugyanis a kirekesztettektől éppen azt vesszük el, ami megakadályozná őket abban, hogy a bűn útjára tévedjenek: a jövőképet. Ennek a belátásához nem kell Németországig mennünk, elég helyben körülnéznünk.”

Azóta két fő szálon futnak a gondolataim. Az egyik, hogy a Párizs külvárosaiban élő, Mathieu Kassovitz Gyűlöletében már húsz éve bemutatott, jövőkép nélküli, kirekesztett francia fiatalok milyen kényszerpályán vannak, amiről az esetek jó részében nem is térnek le, nincs, ami letérítse őket. Hogy húsz év alatt ebből az lett, hogy Iszlám Állam, aztán Charlie Hebdo és Bataclan. A jelenlegi helyzet annyiban mindenképp más, hogy a szinte hadsereggé szerveződött kölni bűnözők nemhogy nem németajkúak, de a hírek szerint egyáltalán nem beszélik a nyelvet. Semmilyen idegen nyelvet. Kell ennél több az elszigetelődéshez?

A német állam az ott letelepedni vágyóknak elég sok segítséget ad, nyelvi kurzusokat is kínál, többek közt. Aki békében, beilleszkedve szeretne élni, dolgozni, családot alapítani, befektetni egy jobb jövőbe, az nyilván él is ezekkel a lehetőségekkel. Ehhez viszont legalább valami halvány jövőkép kell. De mi van akkor, ha jövőkép még akadna is, csak nem él a lehetőséggel az, akinek kínálják? Nehéz ügy, a lakhatás nehézségeitől kezdve, a valós kulturális szakadékon át ezer szövevényes szálon kéne felfejteni az ok-okozati hálót, de el lehet-e várni ezt a türelmet általános, hétköznapi szinten egy mégoly türelmes ország népétől, mint amilyen Németország?

Mit tehet egy nyitottságára kényes, befogadó állam, ha a beáramló néptömeg egy el nem hanyagolható része nem él és láthatóan nem is tervez élni az integrációhoz felkínált lehetőségekkel? És lehet-e csodálkozni, ha a szabálykövetésre - hasonló gyökerű okokból - legalább ennyire kényes németek azt mondják, hogy a fenébe is, ha nem, akkor nem és akkor ne is? Egyet biztos nem tehet és nem is szeretne tenni: a szabálykövető, dolgozni és normális életet élni vágyó csendes többséget szankcionálni. Mert az rasszizmus. Mert azzal önmagát árulná el. És azzal már eleve el is veszítené a terror elleni háborút.

A másik fő szál, ami mélyen elgondolkodtatott, az az, hogy mi történik egy jóval kevésbé türelmes és befogadó országban, mint amilyen a miénk? Az első valamirevaló cikk (a már említett Joób Sándoré) este fél hatkor jelent meg, mi addigra az NTRTE-n megkaptuk, hogy: önérdekből elhallgatjuk az imádott migránsainkról az igazat, a Tudjukkik pénzelnek, köpönyegforgató feminácik vagyunk, Ellenség és a legszebb: Hazaárulók. Amikor lefemináciznak, ilyen-olyan bérenceznek, az nem kellemes, de rá tudom venni magam, hogy kiröhögjem. Viszont a hazaáruló. Arra minden más gondolatom elszállt és csak az maradt, hogy hazaáruló a jó kurva anyád.

A kurva anyád után nemigen vannak érvek, vagy bármi, az általában az utolsó, amit valakinek mondunk. Esetünkben a kurva anyád a kommentelő kitiltásában mutatkozott meg. Ahol ilyen indulatok vannak, ott a társadalom védtelen. Ahol viszont szilárd a közös minimum, ott a társadalom erős. Mint a német.

Ezt látom megerősítve akkor is, amikor közfelháborodást vált ki, ha a kölni polgármester, Henriette Reker azt találja tanácsolni a nőknek 2016-ban, hogy tartsanak kartávolságot az idegenektől és maradjanak csoportokban. Vagyis a klasszikus áldozathibáztató szöveget, hogy a nők hogyan viselkedjenek, hogy elkerüljék az őket érő szexuális abúzusokat. A németek úgy tűnik nem vevők erre a megközelítésre, ami nem csak nőjogi szempontból inkorrekt, de egyúttal xenofóbiára is ösztönöz és erősen pánikkeltő. Ha ezekben a napokban valamire nincs szükségünk, az a pánik. És az, hogy a kölni események nyomán megint egymásban lássuk - keressük az ellenséget.