Beszámoló a sajtóban "lúgos orvosként" hírhedtté vált Dr. Bene Krisztián másodfokú tárgyalásának közel hat órájáról. Nem rövid, cserébe megígérhetem, hogy alapos.
Bene Krisztián ügyének másodfokú tárgyalása az újabb szakértői vélemények meghallgatásával kezdődött, elsőként Dr. Zacher Gábor kapott szót, aki javarészt megismételte az általa korábban elmondottakat, de jóval radikálisabb álláspontot képviselve. Mondandójának vezérmotívuma az volt, hogy az életveszély okozása megvalósult, ráadásul többszörösen. Egyrészt az orvosi tudat lehetetlen, hogy ne fogja be, hogy az elhalálozás kockázatát még kórházi körülmények közt is eleve magában rejtő altatás veszélyessége milyen arányban nő, ha azt otthon, kórházi műszerek és eszközök nélkül végzik. Másrészt, Benének orvosként azt is tudnia kellett, hogy a szepszis (vérmérgezés) kockázata ilyen körülmények között óriási, és 6-48 órán belül végezhet is az áldozattal, ráadásul, ha a beteg kap is orvosi segítséget, a már bekövetkezett szepszis nem visszafordítható folyamat és mindenképpen halálhoz vezet. Az otthoni altatás közben bekövetkezhetett volna szívritmuszavar, légzésleállás, oxigénhiányos állapot. Az tehát, hogy Renner Erika életben maradt, a puszta véletlen szerencsén múlott, hiszen ilyen helyzetben a beteg akkor is ,,örökre elszuszókálhat”, ha csak percekre hagyják magára, hiszen nincs monitor, ami sípoljon, ha az életfunkciók értékei nem megfelelőek. A beteg megfigyelésére az otthoni körülmények között csak olyan, nagyon pontatlan fizikai eszközök állnak rendelkezésre, mint a pulzus kitapintása, vagy a mellkasmozgás figyelése.
Zacher szerint maga az égési sérülés nem volt szükségszerűen életveszélyes, noha fennállt a lehetőség, hogy belső szerveket is érinthessen. A szepszis az elkövetés időpontjában ugyan közvetlenül nem fenyegetett, azonban, mire Erikára legkorábban délután három után bárki rátalálhatott, mindenképpen fennált volna a veszélye, hogy kialakuljon. Így noha a közvetlen életveszély orvosilag nem állapítható meg, egyértelmű, hogy ha az Erikát a kutyapokrócba csavaró Benén múlik, a beteg egyedül marad bőven elég ideig ahhoz, hogy a közvetlen életveszély megállapítható legyen.
Zacher szerint Bene fizikai erőfölénye Erikával szemben (egy sportos, 180 centiméter körüli férfi szemben az alig ötvenkilós, 160 centiméter körüli nővel) elégséges volt, hogy a ketamin - midazolam injekciók beadásához az áldozatot megfelelően rögzítse; ha például fojtogatta, annak nem volt szükségszerű, hogy sérüléses nyoma keletkezzen, nem kellett, hogy különösebben erős legyen, hiszen egy orvos pontosan tudja, hogy a kétoldali karotisz lenyomásával előidézhető az alany kábulata, ráadásul ez a beadott anyagok felszívódását is gyorsítja, így összesen fél perc sem kellett ahhoz, hogy Erika öntudatlan állapotba kerüljön.
Az, hogy a sértett sérüléseit valamilyen maró anyag - feltehetően lúg - okozta, nem pedig forró víz, egyértelműen megállapítható, mivel a víz hólyagosodást okozott volna, valamint nem egyenletes sérülést, továbbá a forrázás következtében olyan gyulladás alakult volna ki, aminek ebben az esetben nyoma sem volt.
Az a tény, hogy az elkövető a két injekcióhoz használt anyagokat nem együtt szívta fel, szintén az elkövető orvos mivoltára utal. Zacher a tárgyalás miatt maga is kipróbálta, hogyan reagál a két anyag és azt találta, hogy azok együtt felszívva pelyhes kicsapódást okoznak. Az ilyesmit a gyakorló orvos még akkor is tudja, ha a gyógyszerészkönyv szerint az adott két anyag felszívható együtt - különösen valószínű ez a tudás a farmakológus szakorvos Bene esetében.
Zacher szerint egyértelműen megállapítható, hogy adott körülmények között fennállt a légzésleállás és a fájdalom okozta élettani reakciók miatti szívleállás lehetősége is, ráadásul a beadott, utcai drogként is használatos ketamin erős hallucinogén, önmagában is okozhat légzés- és szívritmuszavart, a beadása után kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni, bármikor bekövetkezhet a szívmegállás.
A szakvéleményben az is elhangzott, hogy ugyan az elképzelhetetlen fájdalom, amit a sértett ébredéskor átélt, önmagában nem okoz halált, azonban a fájdalom kiváltotta élettani reakciók igen. Azzal, hogy Bene magárahagyta a sértettet, megvalósul az életveszéllyel járó szakmai és műhiba, mivel a rendkívül magas kockázatú helyzetben az orvos lemondott az esetleges szövődmények észrevételéről és kezeléséről.
A védelem ugyan már az elsőfokú tárgyaláson is erősen épített az - egyébként valószínűtlen - enyhítő körülményekre, ezeket Zacher gyorsan cáfolta, mivel egyrészt, ha az állítólagos vizes vagy kamillás lemosás meg is történt, (a sértett ügyvédje szerint ez kétséget kizáróan nem így volt, a tucatnyi, a tett helyszínén megforduló személy közül senki nem érzett kamillaillatot), az csak elhanyagolható mértékben enyhítette volna a maró anyag hatását, a lemeztelenített test betakarása pedig ugyan valóban életbevágó lehet hővesztés, illetve kihűlés ellen, azonban ennek előnyös hatása igencsak elhanyagolható, ha figyelembe vesszük, hogy a használt takaró a kutyáé volt, így nem éppen higiénikusnak tekinthető - inkább kockázatemelő - megoldás volt ez egy súlyos fertőzésveszéllyel fenyegető helyzetben. Az pedig, hogy a Bene kocsijában megtalált, midazolámot tartalmazó fecskendőn nem voltak megtalálhatóak a sértett DNS-ének nyomai, magyarázható azzal, hogy - bár ez nem valószínű -, azok a ruhán keresztül beszúrt tűről kihúzáskor letörlődtek, ami pedig bekerült a fecskendő belsejébe, azt a beadott vegyszer lökte ki.
A Zacher Gábor után megszólaló második orvosszakértő, Dr. Molnár Miklós javarészt egyetértett az addig elhangzottakkal, azonban, ha lehet, még artikuláltabban hangsúlyozta, hogy a test idegekkel legsűrűbben átszőtt területe az, ahol Erika sérülései találhatóak, így felébredve az áldozat olyan fájdalmat kellett átéljen, amibe igenis bele lehet halni, ha máshogy nem, az őrjítő kín miatt a beteg kiugrik az ablakon. Molnár, korábbi véleményét fenntartva, kiegészítésként kérte annak rögzítését, hogy a sérülések nem csak külsőlegesek, hanem érintik a gátat és a hüvely belső részének harmadát. A szakértő szerint kijelenthető, hogy célszerű és szakszerű orvosi ellátás hiányában bekövetkezhetett volna a közvetlen életveszély, hiszen a sokkos állapot segítségnyújtás nélkül önmagában biztos halált okoz, de ha a fájdalomba nem őrül bele a beteg, végezhet vele a szeptikus, de akár az anafilexiás (immunreakciós) sokk is. A fájdalom okozta sokk egy körforgás a szervezetben, ami ugyan küzd, de az ehhez szükséges erőt előbb a periférikus szervektől (pl. végtagok) kell elvonnia, végül a létfontosságúaktól és ez a szervek (pl. szív) fokozatos leállását eredményezi, egészen a beteg haláláig. Arra, hogy mindez idővel mindenképpen bekövetkezett volna, nincs kétséget kizáró bizonyíték, de kimondható, hogy nagyon valószínű és az esélye feltétlenül fennállt - Bene tudtával és beletörődésével.
Noha laikusként meglepő lehet, hogy egy ilyen, nyilvánvalóan bűncselekmény miatt kialakult sérülést ne vizsgáljanak rögtön igazságügyi szemmel is, ez Erika kórházbaszállításakor nem történt meg. Mivel a sérülés következtében a hüvely gyakorlatilag megszűnt, az sem állapítható meg, történt-e szexuális erőszak az áldozat elkábítása és a lúgos támadás között, ez már soha nem fog kiderülni. A konzervatív kezelés ellenére kollikvációs nekrózis (sejthalál) alakult ki, ami a sérülések fokozatos, napokon át tartó elmélyülését jelentette, ez pedig egyértelműen lúgmarásra utal, mivel a sav esetében a sérülés nem mélyül ki, hanem pörk képződik rajta. Ez azért lényeges, mert ugyan Zacher szerint nem fontos, hogy a sérülést savval vagy lúggal okozták, Molnár véleménye az, hogy a két szer teljességgel megkülönböztethető és a kettő közül a lúg sokkal rosszabb, éppen a sérülés elhúzódó kimélyülése miatt.
Az, hogy a halál mindenképpen bekövetkezett volna, ha Erikát nem találják meg időben, nem állapítható meg kétséget kizáróan, tehát olyan értelemben nem állt fenn a közvetlen életveszély, mint például egy szívlövés esetében.
Ezen a ponton a vádlott élt felszólalási jogával; azt nehezményezte, hogy a Molnár által többször idézett első szakértői vélemény, ami az Erikát ellátó Honvéd kórház égési osztályának vezetőjétől, Dr. Halmy Csabától származik, „elfogultság okán” nem vehető figyelembe, mivel a szakértő és véleményének tárgya között orvos - beteg kapcsolat állt fenn. Ezt felszólalása közben már Molnár is cáfolta azzal, hogy a sértett sosem találkozott betegként Dr. Halmyval, ezen a ponton azonban Dr. Zacher Gábor is ismételten szót kért, hogy elmondja, attól még, hogy Dr. Halmy aláírta Erika papírjait, még nem kezelte, Zacher osztályvezetőként maga is naponta száz olyan beteg papírját írja alá, akikkel sohasem találkozott, mert a kezelésüket a szakorvosok és a rezidensek végezték. Az, hogy esetleg a viziten találkozik velük, nem eredményez orvos - beteg kapcsolatot.
A két szakértő meghallgatása után a bíró szünetet rendelt el, ami után már csak a perbeszédek voltak hátra. Elsőként az ügyész beszélt meglepően röviden, - mindössze 9 (!) percig. A vád egyrészt kifejtette, hogy módosul a tényállás, mivel bizonyítottá vált, hogy nem forrázás, hanem maró anyag okozta a sérüléseket és hogy jogi értelemben fennállt a közvetett életveszély, másrészt a minősítés megváltoztatását indítványozta, maradandó fogyatékosságot okozó helyett életveszélyt okozó testi sértésre, ítéleti kiegészítésként hozzátéve az aljas célt, mint súlyosító körülményt, valamint kérte a magánlaksértés és okirattal visszaélés megállapítását. Mivel az ügyészség tehát a minősítés változása és a további halmazati tényállás miatt súlyosítást kért, így, mert olyan új bűncselekmény miatt is kérte a felelősségre vonást, amiért eddig nem, a tanácselnöknek kötelessége volt megkérdezni a vádlottat és védőjét, hogy kérnek-e halasztást, hogy a védekezésre felkészüljenek. Nem kértek.
A közel hatórás tárgyalás legfontosabb órája ekkor kezdődött, Dr. Gál András, a sértett ügyvédje beszédében minden olyan aspektust érintett, ami az ügy jogi és társadalmi következményei szempontjából fontos lehet. (Aki a teljes beszédet szeretné elolvasni, itt találja meg.) Gál már a felütésben felhívta a figyelmet az ügy által a társadalomban kiváltott, pusztító indulatokra, mondván, „ha az internetes kommenteket, a nép szavát hallgatnánk meg, az barbárabb lenne, mint maga a bűntett, mert ilyen ügyben a tömeg hajlamos azonnal az ókori tálió-elvet, a szemet-szemért elvét felemlegetni.”
A védelem beszédét követően az ügyet, illetve az addigi ügymenetet nem ismerőknek utólag egészen megdöbbentőnek tűnhetett Gál jövendőmondó képessége, ugyanis előre felsorolta a védelem érveinek jelentős részét, - vagyis zanzásítva megismételte az elsőfok érveit -, ezzel is jelezve, hogy a védelem nem tud újat mondani, amit viszont eddig mondott, (az elsőfokú tárgyaláson), az már megcáfoltatott, hiszen a bíróság elsőfokon megállapította Bene bűnösségét, ugyanezen érvek ellenére, a védelem tehát hiába ismételgeti ugyanazt, ettől nem lesz hitelesebb. A védelem álláspontja laikus szemmel nézve már ott összeomlott, hogy Gál a következőket elmondta:
„Értelmetlen lenne hidrogén-peroxidról, zafírkristályról és minden olyasmiről beszélni, amiket a védelem felsorakoztatott. Megmondom őszintén az eddig felvillantott védelmi koncepciót helyenként nem is értem. Nem fogom fel, hogy a védelem miért foglalkozik azzal, hogy a cselekményt pontosan hogyan követték el, milyen szerrel, milyen sorrendben adták be a sértettnek az altatószereket, vagy miért vizslatja, hogy szerinte a kórházban elrontották-e a sértett konzervatív kezelését. Ha nem a vádlott követte el a bűncselekményt, akkor ez nem hiszem, hogy az ő asztaluk.”
Ezután Gál András az ügyészség munkáját méltatta: ugyan előrelépésként értékelte, hogy amaz másodfokon végre elkezdte ellátni munkakörét, azonban ez az elismerés igen ironikusan hatott, miután Gál felsorolta az ügyészség munkájában mindazon, az eljárás során felmerült, sokszor az abszurdot bőven kimerítő, sőt, egyenesen negatív utópia regényeket idéző elemeket, amikre az elmúlt időszakban az ügy iránt érdeklődők a legtöbbször rákérdeztek a sértett ügyvédjénél. A klasszikus szókratészi érvelés pusztán a tényekre alapozott, mégis, józan ésszel - a jogállamiságba vetett hit mellett - befoghatatlan krimi rajzolódott ki.
Miért szüntette meg ezt az eljárást évekkel ezelőtt a Fővárosi Főügyészség? Miért kell egyáltalán sértetti képviselő, ha a vád bizonyítása az ügyészség feladata? Miért nem merült fel a súlyosabb minősítés kérdése az ügyészekben, ha a szakértők véleménye ezt már korábban is indokolta? Miért az ügyész tett fel a vádlottat mentő kérdést az elsőfokú tárgyaláson, és ha ezt megtette, miért nem hallotta meg a választ? És legfőképpen miért nem tett fel olyan kérdéseket is, melyek az egyértelműen életveszélyre utaló szakértői megállapításokra rávilágíthatott volna? Miért nem fellebbeztek azonnal? Miért gondolkodnak három napot egy olyan ítéletről, ami csekélyebb súlyú bűncselekményben állapít meg bűnösséget, mint az ítélethirdetés előtt egy órával a vádbeszédben az ügyész megjelölt? Miért kell gondolkodni egy brutális, vagy ahogy a sajtó ezt felcímkézte, az évtized legbestiálisabb bosszúja ügyében kiszabott négyéves börtönbüntetés esetén azon, hogy az megfelel-e a cselekmény tárgyi súlyának, az elkövető társadalomra veszélyességének? Egy olyan ítélet kapcsán, ami még annak a büntetési tételkeretnek a középmértéket sem éri el amit az eredetileg indítványozott súlyosabb tételkeret helyett végül a bíróság minősítésként megállapított? (2-12 helyett 1-7,5 között adott 4 évet) Miért nem bántja őket a foglalkozástól eltiltás példátlanul enyhe mértéke? (Öt (!) év.) Miért nem az ügyész kéri másodfokon a szakértői vélemények kiegészítését és miért nem ért egyet azzal, ha ezt a sértetti képviselő kéri? Ha Gál nem teszi meg, a lényegre nem kérdezett volna rá az ügyészség, akinek ez lenne a dolga és a szakértőknek csak olyan fikciókról kell nyilatkozniuk, hogy lehet-e kesztyűben injekciót beadni? Miért kéri az ügyészség a sértett további vizsgálatát? Nem fogadja el még azt sem, hogy maradandó a sérülése? Hátha enyhíteni lehetne akkor a büntetést?
Ugyanis a fő kérdés, ami társadalmi szinten felmerült, a vádlott hátterére vonatkozik. Hogy vajon tényleg ott tart-e az ország és az igazságszolgáltatás, hogy a gazdagok, a befolyásosak, a jobb helyre születettek igazsága egy teljesen más igazság, mint bárkié, aki bestiális kegyetlenséggel bántalmaz egy másik embert? Mikor az ügy legnagyobb tanulsága, hogy nem számít, kinek milyen a társadalmi rangja, összeköttetése, mennyire nevezi magát mélyen hívő kereszténynek, hány gyereke, mennyire példás élete van, milyen kicsi gyerekeket gyógyít, ezek nem jelentenek kizáró okot, ha brutalitásról, bűncselekmény elkövetéséről van szó, ugyanis a kapcsolaton belüli életellenes bűncselekmények motivációi nem állnak összefüggésben azzal, ki milyen társadalmi rétegből származik.
„Nincsenek „eleve bűnöző” és „feltétlen bűntelen” társadalmi csoportok. Tettessé váló emberek vannak. Míg a társadalom egyes csoportokról előszeretettel jelenti ki, hogy bűnözők, addig bizonyos szakmákra és társadalmi csoportokra mai napig szentként tekint. Úgy gondolják többen, hogy születéssel, felmenőinkkel, avagy iskolákkal törvényszerűen nyerünk el moralitást, míg egy konzervatív társadalmi normáktól eltérő családi háttér, egy vagyonilag vagy végzettségben alsóbb társadalmi réteg bűnözésre determinál.
Ezzel szemben a vádlott orvosi hivatása kifejezetten eszköz volt az elkövetés módjában: egyik munkahelyén, a Bethesda Gyermekkórház égési osztályának ügyeletes orvosaként a lúggal járó, égéssel azonos hatást kiváltó sérülés szakértője volt. Ő olyan orvos volt, aki önmagára, mint mások élete és sorsa felett döntő, tévedhetetlen, mindenható istenként tekintett. Ezért fordulhatott elő, hogy a vádlott aneszteziológiai ismeretek nélkül, kórházi eszközök hiányában kábító hatású félaltatást végzett el a támadás alkalmával, hogy áldozatát védtelenné tegye. Társadalmi pozíciója, kórházigazgatói szerepe felerősíthette a kontrollálatlan pszichés énjét: ő bármit megtehet, és képes is úgy megtenni, hogy azzal a lehető legnagyobb és legtartósabb kárt tegye az őt elhagyó nőben.”
Gál rámutatott, hogy az ügyben egy „sötét, megmagyarázhatatlan árnyék vetült az ügyészi munkára” és ennek eloszlatására az ügyészség egészen a másodfokig még a látszat kedvéért sem tett erőfeszítést, sőt, az eljárást úgy szüntette meg másfél évi nyomozás után, hogy gyakorlatilag minden bizonyíték, ami ma rendelkezésre áll, már akkor is rendelkezésre állt.
Mivel az ügy kapcsán folyó társadalmi diskurzus visszatérő kérdése, hogy pontosan milyen bizonyítékok szólnak Dr. Bene Krisztián bűnössége mellett és az ügyészség ezek ismeretében miképpen szüntethette meg az eljárást, az tűnik célszerűnek, hogy a Dr. Gál András által felsoroltakat változtatás nélkül közöljük.
„A vádlottat a helyszínen egyértelműen felismerték, fél tucatnyian vallottak arról, hogy a vádlott rendszeresen zaklatta a szakítás után a sértettet és nem törődött bele abba, hogy a sértett elhagyja.
A házkutatás során lefoglalásra került a vádlott irodájából egy olyan NAV által küldött levél is, melyet hónapokkal azután postázott az adóhatóság a sértett lakcímére, hogy a sértett és a vádlott utoljára találkozott. Ez nem kerülhetett a vádlotthoz másként, minthogy vagy a sértett postaládájából az elkövetés előtt, vagy az elkövetés napján a sértett lakásából ellopta.
Rendelkezésre állt egy DNS vizsgálati eredmény a sértett lakásában történt helyszíneléskor a földön talált madzagról, ami a vádlottal egyező DNS allélokat mutatott, bár nem eleget ahhoz, hogy kétséget kizáróan megállapítható lenne, hogy azzal a vádlott érintkezett. A vádlott az érzékeny kérdéseknél a hazugságvizsgálaton is megbukott, bár önmagában ez a bizonyíték se volt kategorikus.
A sértett nem tett terhelő vallomást a vádlottra, mert az elkövető, amikor rátört, nem adott lehetőséget arra, hogy felismerje. Az elkövetés részletein túl azt tudta előadni, hogy az elkövető ismerte a lakást és az elkövetőt ismernie kellett a sértett kutyájának, mely így együtt roppant mód leszűkítette, hogy kik jöhetnek egyáltalán szóba. A vádlott alibijét igazolni szándékozó tanúk egymással és önmagukkal is ellentmondásokba keveredtek, az egyik tanú, aki először alibit igazolt a vádlottnak, beszámolt arról is, hogy hamis tartalmú vallomás megtételére, alibi igazolására kérte fel a vádlott titkárnője és a korábbi vallomásáról maga mondta el, hogy az valótlan.
Az elkövetéshez olyan speciális szaktudásra volt szükség, mely eltérően a védelem által előadottaktól rendkívül ritka, azonban a vádlott bizonyítottan rendelkezett vele. Az elkövetés napján tartott házkutatás alkalmával a vádlott által használt autóból lefoglaltak egy olyan tűvel felszerelt használt fecskendőt, melyből kábítószernek minősülő, szigorú elszámolású midazolamot, egy műtéti altatáshoz használt veszélyes anyagot mutattak ki, pont azt a szert, mely a sértett vérében is megtalálható volt az elkövetés napján.
A vádlott vallomásaiban olyan állításokat tett, melyek teljességgel hihetetlenek, életszerűtlenek voltak, pl. azt, hogy ez a fecskendő azért lehetett az autójában, mert korábban a kórházban felmarkolhatta más, használatlan fecskendőkkel együtt. A vádlott szavahihetősége megdőlt. Lefoglalt a rendőrség a vádlottól egy kulcscsomót is, mely a megszüntető határozat idején a nyomozóhatóság számára akként volt felleltározva, hogy ez a sértett lakásának a kulcsa.”
A védelem által bosszúvággyal többször vádolt Renner Erika, aki amúgy magától sosem mutatott rá Benére, mint lehetséges elkövetőre, hiszen nem ismerte fel a támadáskor, az eljárás során jellemzően akkor is csak a színtiszta igazat vallotta, amikor perdöntő és bizonyíthatatlan lett volna, ha nem így tesz. Így volt például azzal a bizonyos kulcscsomóval, amiről ugyan nem tudjuk, miért hitte az ügyészség, hogy Erikáé, de annyi bizonyos, hogy ha igaz lenne a vádlott és védőjének (meglehetősen kétségbeesettnek ható) összeesküvéselmélete, hogy a sértett a bosszúvágyától hajtva akarja a vádlottra kenni a bűncselekményt, akkor Renner Erikának elég lett volna rábólintania, hogy igen, ez az én kulcscsomóm, természetesen azóta minden zárat lecseréltem.
„Jelen ügyben a sértett nevében is mondom, úgy érezzük, hogy mindvégig cserben hagyott minket az ügyészség, nem éreztük azt a gondosságot, amit egyébként, más ügyekben lehet érezni. Mindegy, hogy jól éreztük-e vagy sem, szerintem baj, hogy így érezhettük. És mindegy, hogy mit sejthettünk amögött, hogy miért hagy minket cserben az ügyészség! Ki se kell mondjam annak a két magas beosztású állami vezetőnek a nevét, akik a vádlott közvetlen családtagjai. Itt a teremben ezt mindenki tudja. Gondolom ezért érdekes ez az ügy az Euronewsnak, akitől majd szépen átveszi a komplett európai sajtó.”
A fentiek ellenére Gál mégis megvédte az ügyészséget annyiban, hogy az újraindította a nyomozást és vádat emelt Bene ellen, majd elsőfokon a vádbeszédben a vádlott bűnösségének megállapítását kérte és végül fellebbezett is a rendkívül enyhe ítélet ellen.
Gál András a bűncselekmény minősítésének módosítását kérte, miután a szakértői vélemények megállapították, hogy az életveszély többszörösen megvalósult, hiszen konkrétan hat különböző, az elkövető tette miatt beálló körülmény miatt is bekövetkezhetett volna a sértett halála. Maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés okozása helyett az új minősítés Gál szerint mégsem életveszélyt okozó testi sértés kell legyen, hanem emberölés bűntettének kísérlete, mivel az égési sérülések szakértője és egyben farmakológus szakorvos Dr. Bene Krisztián tudata orvosként egészen bizonyosan befogta, hogy az általa okozott sérülésekbe áldozata belehalhat. Ráadásul azzal, hogy Erikát a segítségkérés összes lehetőségétől megfosztotta (elvitt a lakásból minden kommunikációs eszközt, rázárta a lakást Rennerre stb.), egy négyszeresen minősülő emberölés kísérletét valósította meg, melynek büntetési tétele 10 évtől 20 évig, vagy életfogytig terjedő szabadságvesztés.
[A tárgyalás megfigyelőjeként itt jegyezném meg, hogy bár a vádak között szerepel a rablás, a rendkívül jómódú Benének nyilvánvalóan nem volt szüksége két használt telefonra és egy régi laptopra, ahogy azt sem gondolhatta, hogy bárki elhiszi, hogy egy egyszerű rablótámadás során az áldozatot a rabló, mintegy mellesleg, bestiális kegyetlenséggel megcsonkítja és képtelenné teszi a normális szexuális életre. A segítségkérés akadályozása közvetve lehetett ugyan cél, de a legvalószínűbb, hogy az elkövető attól tartott, hogy ezeken az eszközökön rá nézve terhelő bizonyítékok lehetnek, amik a sértettel szemben tanúsított zaklató magatartásának súlyosságát igazolják - ahogy ez valóban így is volt.]
Ezután Gál kitért az ügy egyik legfontosabb, a társadalmi gondolkodást és közbeszédet érzékenyen érintő vonatkozására: az eljárás során tapasztalható durva áldozathibáztatásra, ami szinte az összes szereplő részéről tapasztalható volt. Miért tartotta fontosnak az elsőfokú bíróság azt feltüntetni az ítéletben, hogy „mind a vádlottnak, mind a sértettnek volt már házasságon kívüli kapcsolata”? Mit jelent ez, vessen magára az, aki ilyen kapcsolatra lép?
Ha egy nőt a jövőben megtámadnak, ha valakit bestiális módon megcsonkít a volt barátja, annak azt kell üzenje ez az ítélet, hogy nem ő tehet róla, hanem kizárólag a tettes, nem számít, hány partnerrel folytatott is bármilyen jellegű kapcsolatot.
Külön ironikus, hogy az elsőfokú ítéletben a sértettet írták le, mint kvázi erkölcstelen könnyűvérű személyt, hiába, hogy ő már hosszú ideje különél, sőt el is vált a férjétől, a vádlott viszont jelenleg is házasságban él, emellett ugyanúgy szeretőt tart. Ahogyan az az elsőfokú tárgyalás ügyészi vádbeszédében is szerepelt, „Bene úr jelenleg is azt az életmódot folytatja egy másik hölggyel, amit anno Renner Erikával is folytatott.” A másik nő, aki egyébként kísértetiesen hasonlít a sértettre, az elsőfokú tárgyaláson a rendőrségtől tudta meg, hogy a vádlott régóta hazudott neki is arról, hogy elvált, így szembesült azzal, hogy Bene, aki már hónapok óta vele volt, amikor Erikát megtámadta, jelenleg is nős ember.
Külön figyelemre méltó tény, hogy miközben a sértettet mindenhol a teljes nevén diszkreditálták, mint holmi promiszkuus, házasságtörő nőszemélyt, a vádlottat kitartóan B. Krisztiánként említették. Bene nevének eltitkolása betegjogi törvényt sért, mivel az orvos a hivatásával visszaélve követte el a bűncselekményt. Így történhetett, hogy a Terézvárosi Önkormányzat képviselői elméletileg nem tudhatták, hogy Dr. B. Krisztián az a Dr. Bene Krisztián, aki ellen már három éve folyik büntető eljárás egy brutális bűncselekménnyel kapcsolatban és aki ellen már másfél éve vádat emeltek, így minden további nélkül kötöttek vele szerződést gyermekek gyógyítására.
Azt, hogy Benének potenciaproblémái voltak és ezzel szakpszichológushoz is fordult, mindkét féltől tudjuk, de Erika szempontjából ez is azt bizonyítja, hogy a kapcsolat elsősorban inkább volt érzelmi, mintsem szexuális. Nem mintha ennek az ügy megítéléséhez az égvilágon bármi köze lenne. Azt, hogy a bírói érzéketlenség milyen fokon volt jellemző az eljárásban, érzékletesen mutatja az a momentum, amikor az előző bíró azt találta kérdezni az éppen tanúként meghallgatott, addigra már könnyező sértettől, hogy „okoz-e Önnek a sérülés a mindennapi életében bármiféle problémát?” Erikának amúgy volt lélekjelenléte válaszolni a kérdésre és kimondani, hogy „Szerintem aki ezt tette velem, az nem akarta, hogy többet férfivel legyek. Az illető ezt el is érte, mert a sérülés következtében nincs hüvelyem.”
Gál érvelése arra mutatott rá, hogy a teljesen lemeztelenített nő pokróccal betekerése, a szándék, hogy rátalálásakor teste mások előtt elfedve legyen és a nyilvánvaló cél, hogy az áldozatot a másokkal való szexuális életre képtelenné tegye, arra utal, hogy az elkövető beteges szintű, szexuális jellegű, kizárólagosnak tekintett birtokló érzést táplál áldozata iránt, akit Bene saját elgondolása szerint büntetni jogosult.
[A krónikás meglátása szerint a tény, hogy Bene ilyen jellegű sérülést akart okozni, hogy bosszúképpen a lúggal például nem az áldozata arcát torzította el, hanem szexuálisan igyekezett megsemmisíteni, elemi női funkcióiban (szexuális öröm, gyerekszülés) akarta ellehetetleníteni, valóban erre utal.]
Azt, hogy Benének nem jelentett lelkiismereti szinten visszatartó erőt a bűncselekmény elkövetésében a rá nézve érvényes, sokféle felelősség, mutatja, hogy nem mérlegelte a következményeket sem öt gyermeke édesapjaként, sem intézményvezető orvosigazgatóként, sőt, egyenesen az általa vezetett intézményt használta alibiként és az Erikának beadott, szigorúan ellenőrzött felhasználású kábító - fájdalomcsillapító anyagokat is orvosi hozzáférésével visszaélve szerezte be. Gál szerint az, aki féltékenységből, orvosi tudását felhasználva egy nőt brutálisan megcsonkít és annak életével játszik, többé nem kerülhet orvosi minőségben soha gyerekek és nők közelébe. Sőt, mindenkori párkapcsolatai saját biztonságuk érdekében kell, hogy felfogják az elkövető tettének súlyát. Benének távoznia kell az orvosok sorából, ezért a foglalkozástól való végleges eltiltás teljességgel indokolt.
[Megfigyelőként a védői záróbeszéd kiemelkedően fontos pillanata volt, amikor Gál olyannyira pontos és tiszta érveléssel vezette le, hogy ez a - minden szinten rendkívüli - ügy miféle általános jelentőséggel bír mindnyájunk életére, hogy a krónikás szíve szerint minden magyar állampolgár postaládájába eljuttatná ezt az üzenetet, mint a mindnyájunk érdekét szolgáló közös minimum esszenciáját. Eképpen itt is jusson három, hosszabb bekezdés ennek a - honi diskurzusban talán példátlan - ügyvédi teljesítménynek és szurkoljunk együtt, hogy a szellemisége jusson túl a Markó utca 16 falain.]
„Renner Erikának és minden bántalmazott, de túlélő nőnek azt lehet kívánni, hogy a közvélemény bántalmazókat mentegető hozzáállása fokozatosan szűnjön meg, a bántalmazó körüli társadalmi háló – család, barátok, egzisztenciális pozíciót adó munkahely – zárkózzon el a bántalmazótól. Igazságos, a bántalmazó tettét maradéktalanul megítélő ítélet szülessen.
Bene Krisztián szempontjából, önmagára nézve is az lenne a legelőnyösebb, ha bántalmazó énjét mielőbb beismerné, és börtönévei után pszichológus szakemberrel is szembenézne azokkal. Ez alatt nem mentális beszámíthatatlanságot ért a szakma: más országokban bántalmazó férfiakra szakosodott terápián elemzik ki tudatos, agresszív motivációikat. Ez az őt végleg megtagadni képtelen családtagok számára is a leginkább elvárható cél kell, hogy legyen. Lesz élet az orvosi szakmán és börtönéveken túl is. Bene saját tettének jogi következményeit képtelen elfogadni, menthetetlen helyzetben is tagad, megbánást nem tanúsít, miközben egy ehhez hasonló brutalitásra bármikor predesztinált újra.
Az Európa Tanács által 2011-ben elfogadott, Magyarország által 2014-ben aláírt, ám mai napig sem ratifikált Isztambuli Egyezmény épp olyan előírásokra irányul, mint a rendőrség és bíróság kapcsolaton belüli erőszak speciális tényezőiről a szakmai képzés- , az áldozattá válás társadalmi megelőzésének és az áldozat védelmének intézményes feltételei. Magyarországon ezen a téren katasztrofálisan dilettáns, középkori állapotok uralkodnak mind a rendőrség és a bíróság, mind a jogászok terén, úgy, hogy a nemzetközi jogértelmezés, kriminológia, kriminálpszichológia és szexuálpszichológia ezt már tankönyvi szinten kezeli évtizedek óta. Az Isztambuli Egyezmény azon túl, hogy egy társadalmi és jogi szemléletet ír elő a nőket kapcsolaton belül ért erőszak kapcsán, konkrét szakmai és intézményi cselekvéstervet ír elő. A jogrendünkbe illesztése – ratifikálása – ezért lenne elsődlegesen fontos.”
Dr. Gál András beszédét rendkívül megrázó, ám tényszerű mondatokkal zárta:
„Amikor a Tisztelt Ítélőtábla a büntetés kiszabása körében állást foglal, kérem jusson eszükbe az a néhány perc, amikor Renner összekötött kézzel-lábbal még eszméleténél volt, és rájött, hogy nem egy szimpla rablás áldozata lesz. Látta, hogy a vádlott a lakásban jár-kel, és értékei elvételét követően is készül valamire, aminek ő teljes mértékben ki van szolgáltatva. Ez a rettegéssel átitatott tudatállapota egészen addig tartott, amíg a vádlott bele nem szúrta az altató tartalmú injekciót, aminek hatására elvesztette az eszméletét és ekkor kezdődött csak a vádlott cselekményének a java. Renner Erika rettegése azóta is tart és valószínűleg ez már örökre elkíséri. Örökre viselnie kell a nyomokat is! A fájdalmak, amiket át kellett élnie, a nőiessége elvesztése, hogy ezt a gyerekeinek is látniuk kell és viselik ők is egy életen át anyjuk megkínzását. Egy teljesen átlagos keddi napon, visszafordíthatatlanul és örökre megváltozott az élete, és soha nem lesz már olyan, mint amilyen volt, amilyen lehetett volna, azért mert a vádlott úgy gondolta, hogy bosszút áll rajta és még az sem érdekelte, hogy ebbe akár bele is halhat. Azóta sem vállalta tette következményét és még csak meg sem bánta azt.”
Gál beszédét követően a védelem jelenlegi képviselője, Dr. Szekér Gyula szólalt fel, aki tulajdonképpen semmi egyebet nem tett, mint megismételte mindazt, amit a vádlott előző ügyvédje, az első, bravúrosan enyhe ítéletet kiharcoló - majd Bene indulatos, spontán fellebbezése nyomán azonnal visszavonulót fújó - Dr. Bánáti János az elsőfokú tárgyaláson záróbeszédében elmondott. Benét mentsék fel, mert a bűnösség nem megállapítható. Eljárási szabálysértés miatt helyezzenek mindent hatályon kívül, indítsanak új eljárást. Nincs szó a bizonyítékok zárt láncolatáról. Renner Erika nem ismerte fel szagról a maszkos támadót, pedig évekig jártak.
Szekér újfent felhozta azt a korábban kizárt teóriát, hogy a sérülés forrázás miatt következett be, (víz által), amit akár maga a sértett is okozhatott saját magának. Ezt korábban már minden orvosi szakvélemény többször kizárta. Újabb érv volt, hogy a vád védett tanúja, aki a sértett lépcsőházában találkozott Benével az elkövetés időpontjában és be is azonosította őt mind a rendőrségen, mind a bíróságon, nos, az ő beszámolója Bene ruházatát nem maradéktalanul következetesen írta le, csak a maszkból kilátszó jellegzetes szeme és szája alapján azonosította a szembesítésen több hasonló ember között Dr. Bene Krisztiánt. A védelem kiemelt érve volt, hogy Erika lakásától a munkahelyéig Benének két kilométert kellett megtennie és nincs arra tanú, hogy Bene izzadt vagy lihegett volna. [Bene Krisztián a Facebook profilja szerint rendszeres maratonfutó. - a szerk] A védelem záró konklúziója szerint a vádlott ártatlan, ezért a védelem felmentésért folyamodott.
Bene Krisztián az utolsó szó jogán próbált stílusában meggyőző érvelést bemutatni, azonban egy ponton ijesztő állításokat kezdett tenni. Szerinte ugyanis a szerelem olyasmi, amit az ember tudatosan eldönt, azt is, hogy ki a tárgya, hogy meddig tart, a partner személye behelyettesíthető, az érzelmek bárkivel megélhetőek. „Az érzéseimnek ura vagyok, én döntöm el, ki iránt érzek. Így jött Noémi, aki négy éve megvan.” Véleménye szerint az ártatlansága mellett szól, hogy a hatóság nem vizsgálta más bűnösségét. Ő nem bántotta Erikát, hiszen nem 16 éves, hanem 42, tehát más a „konfiktuskezelési metódusa”. Állítása szerint nem erőltette a kapcsolatot Erikával, csak „pár hétig kerestem, hogy rendesen lezárjuk, ne sms-ben, egy elromlott mosógép alatt”. Itt következik Bene legsokkolóbb gondolata: „Ha Magyarországon ezek szerint megszakad egy kapcsolat, bármikor büntethető lesz az, akinek nincs videója mondjuk az elmúlt öt hónapjáról?”
Dr. Bene az utolsó szó jogán elmondta még, hogy ő áldozat, mert közutálat tárgyává vált, karrierje súlyosan sérült. Azt, hogy embertársaként sajnálná a Renner Erikával történteket, nem jelezte.
Ítélet március tizedikén.
